Cservári Klára és a Raabersped

iho   ·   2022.04.17. 16:00
00_cseri_klara

Blogunkban vasutasok, külkereskedők, speditőrök, beruházók, és a ma ellátási láncként ismert hosszú folyamat megannyi további szereplője adja közre évtizedekkel ezelőtti, tanulságos történeteit – ezeket nevezhetjük letűnt korok írásos lenyomatainak is.

Szomorú apropóból törtek elő a raaberspedes emlékek...

Vadnai Éva

A húsvét előtti kedden volt a temetés. Sokan voltak ott a régiek közül, akik meg nem, azoknak bizonyára akad valami mentsége. Álltunk ott, az óbudai szóróparcellánál és  míg a megható búcsúztatón könnyekkel küzdöttünk, titkon néztük egymást. Mi, akik évtizedek óta nem láttuk egymást. Hogy ez most az, akire gondolok, vagy mégsem, és hogy is hívják azt a  nőt, meg hogy tudom, Éva, de mi a vezetékneve, őt meg ott a szürke zakóban, megismerem, az a Bandi, csak úristen, hogy megőszült... Tolultak az emlékek ezerrel.

Klári volt az egyik első főnököm a Raaberspednél, 1983-ban. Nem sokkal előtte kapta meg a cég a „teljeskörű szállítmányozási jogot” a Közlekedési Minisztériumtól, mert akkor még volt ilyen minisztérium. Előzőleg – a Mineralimpex szállítmányozójaként – már ismertem Klárit, átéltem, hogy a cég minden dolgozójának dolga akad a nálunk, ha híre megy, hogy jön hozzánk tárgyalni a Raabersped. Klári szőke volt, csinos, fiatal, okos és gyors észjárású.  Ráadásul volt a hangjának egy különös színe, amivel mindenkit elbűvölt. Na meg adott volt egy új helyzet, amikor először az impexek korában versenyhelyzet született!  Ez azt jelentette, hogy ha bármely magyar vállalatnak olyan fuvarozási feladata akadt, amihez szakember kellett, akkor nem csak a Maspedhez, hanem a Raaberspedhez is lehetett fordulni.  Szóval létrejött a VERSENY. Ez új volt akkor, mindenkinek, az addig monopol helyzetben lévő külker vállalatoknak is. Ekkor, ebben a történelmi időszakban kerültem én a Raaberspedhez, Klári volt a közvetlen főnököm. Fiatal volt az egész csapat, áthatott mindent az újdonság és a verseny szelleme. Először éreztünk olyat, hogy most valamit tényleg meg akarunk oldani, valamiben tényleg győzni akarunk, jobbak akarunk lenni másnál, szemben az addigi „menjünk be dolgozni, csinálunk úgy, mintha érdekelne, dugjuk be a kártyát a bélyegzőórába” szellemiséggel. Berényi János volt a Raabersped igazgatója, aki teljesen új vállalati légkört teremtett. Ekkor a cég még teljesen a GYSEV tulajdonában volt, ami néha gátat jelentett, de ugyanakkor egy kis védőernyőt is. Különös, mai ésszel felfoghatatlan technikai körülmények között dolgoztunk. Először is: nem volt elég telefonunk. Azaz volt, de három, vagy négy fővonal körülbelül negyven emberre! Ezen bonyolítottunk le minden hívást, belföldit és külföldit, fontosat és még fontosabbat, kódolva volt a konfliktushelyzet. Főleg egy olyan átjáró szobában, ahol hat-hét ember ül, egymásra tolt zsúfolt asztalok és székek, mindenféle nyelveken beszélve, ajtónyitogatás, telexgépek csattogása, kész őrültekháza. Ha egy ügyfél beesett hozzánk valami okmánnyal, csak integetett az ajtón, hogy menjen ki az illetékes, mert beszélni bent úgysem lehetett. Máig a fülembe cseng Szilvi hangja: Virág, tedd már le a telefont!  Virág Tibi nem volt egy idegbajos ember, viszont meglehetősen bőbeszédű, e felszólítás után még eleresztett a telefonba pár teljesen felesleges mondatot, ami csak szerinte volt szellemes, majd megkérdezte: Mi baj Szilvia, szeretnél telefonálni? Majd lehúzta a fejét, hogy a szikrák ne érjék el...

Az előszobából nyílt a telexszoba. Ez a ma már ismeretlen kommunikációs eszköz a létünk alapja volt. A telexek úgy működtek, hogy az ember leült és először begépelte az összes adatot, amit küldeni akart, például egy avizót a szokásos összes információval. Amit írtunk, azt láttuk, mint egy írógépen, de közben az adatokat a gép szapora kattogások közepette lyukszalagra nyomta és az bőszen kunkorodott mellettünk. Ha kész volt a rögzítés, jött a neheze: be kellett hívni egy tekerős tárcsán a címzettet és ha sikerült, befűzni a kész szalagot és elindítani az adást. Aztán már csak imádkozni kellett, nehogy megszakadjon a kapcsolat, össze ne akadjon a szalagkígyó, mert akkor kezdhetted újra. Egyébként ha a másik fél ott ült a gépnél, tudtál vele levelezni, olyan volt, mint egy korai chat.

A fax ekkor még ismeretlen volt Magyarországon. Először egy svájci partnerünk japán alkalmazottja akart valamilyen okmányt faxon küldeni, de nálunk egy ember sem értette, hogy miről beszél. Aztán Klári, aki akkor már többet utazott, mondta, hogy ő már hallott valami csodaszerkezetről, hogy ott bedugnak egy papírt a készülékbe és itt kijön egy ugyanolyan, de hogy hogy működik, meg hol lehet venni, azt ő sem tudta. Még eltelt pár év, mire nálunk is használni kezdtük a faxot és lám, mára ki is ment a gyakorlatból.

Pedig a Raabersped híres volt a technikai eszközök legkorábbi bevezetéséről, így úgy hiszem, a külkeresek között nálunk volt először számítógép. Ezek még fizikai méretekben is hatalmas masinák voltak, külön szobában, külön hűtést igényelve búgtak éjjel-nappal, forró nyári napokon oda osontunk mi magunk is hűsölni kicsit. Csak a főnök meg ne tudja! Apropó, főnök: hamar híre terjedt, hogy Magyországon történt valami új, immár nem csak a Maspeddel lehet tárgyalni fuvarozásról! Egymásnak adták a kilincset a kikötők, a hajósok, a speditőrök... Igencsak tele volt Berényi János naptára. Meg persze a többiek sem unatkoztak, Cservári Klári, Erni Jancsi, Iszak Tibi, Mennich Eszter, Bárdos Iván, Bérczi Béla, Fülöp Gyöngyi... Mennyi nagy név!

A sok külföldi látogató között nekem külön emlékezetes az alacsony kis ember, Bernie Ecclestone  látogatása. Őt annak előtte csak a tévében láttuk és kész csoda volt, hogy egyáltalán eljön a vasfüggöny mögé. Nem volt hajlandó minisztériumi emberekkel beszélni, mondván, hogy „bérkatonákkal nem tárgyalok”, de Berényi Jánossal leült egy  lehetséges magyar Forma1-ről beszélni. Étterembe szintén nem akart elmenni, de a Raaberpsed mindenese – Slézi –  épp babgulyást főzött és annak az illatát megérezve Ecclestone is megadta magát: Jánossal a kiskonyhában állva lapátolta be a babgulyást. Ja, meg a palacsintát. Lehet, hogy ennek köszönhető a Hungaroring?

Nem tudom. De azt igen, hogy nekem a Raabersped jelenti a rendszerváltozást a szakmában, Cservári Klárival együtt. Ott, a temetésen ezt éreztem, ezt éreztük.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek