Csornai elkerülő, már talán jövőre

iho   ·   2013.08.23. 17:06

Befejeződtek a geodéziai és a lőszer-mentesítési munkálatok a csornai elkerülőút nyomvonalán. Az építkezés, a munka látványos része várhatóan szeptember első felében kezdődik. Az ígéretek szerint 2014 végére, legkésőbb 2015 közepére készül el az oly régóta várt szakasz. – adja hírül a kisalföld.hu.

Az ország egyik legforgalmasabb városa Csorna. A 85-ös és 86-os főutak közös, belvárosi szakaszán naponta 25 ezer jármű megy keresztül, ez magyarázza, miért követelik a helyiek évek óta az elkerülőt. Most úgy néz ki, „lesz belőle valami”, fogalmaz a portál. A térség országgyűlési képviselője és a beruházást koordináló Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kommunikációs vezetője májusban jelentette be, hogy a 30 milliárd forintos fejlesztés kivitelezőjét is kiválasztották: a Közgép és a Magyar Aszfalt konzorciuma kapta a megbízást.

A jelenlegi helyzet: kamionok sokasága hajt a városon át

Loppert Dániel most úgy tájékoztatott, hogy a lőszer-mentesítési és a geodéziai munkák befejeződtek. Öt híd próbacölöpözése is elkészült. „Az építkezés látványos része szeptember első felében várható” – közölte a kommunikációs vezető.

A 12,5 kilométeres csornai elkerülővel három körforgalom épül a 86-os számú főúton, 86 méter kerékpárút, 75 ezer négyzetméternyi vadvédő kerítés, három felüljáró és négy aluljáró. 8837 fát és csaknem 220 ezer cserjét telepítenek. Az elkerülő első szakasza az északról délre tartó forgalmat „viszi el", nyugat felé továbbra is a városon keresztül kell menni. Az igazán jelentős teher viszont éppen északról érkezik a településre, ezért – ha elkészül – az első ütem érzékelhető változást, mondhatni nyugalmat hoz majd Csorna közlekedésébe.

Az elkerülő egy 2010-ben nyilvánosságra hozott terv szerint<br>(forrás: index.hu)

Egy korábbi hír szerint egyébként az elkerülő drágább lesz a tervezettnél: a 17,5 milliárd helyett kevés híján 30 milliárdba kerül majd a szakasz, amely része lesz a 2016-ra elkészülő Győr-Szombathely – illetve Győr-Sopron kétszer kétsávos gyorsforgalmi útnak.

Kapcsolódó hírek