Desiro siklott Esztergom állomáson

MTI/iho   ·   2017.01.19. 03:16
desiro_esztergom_siklas_40

Tűnődések 8 óra után: Az esztergomi vasútvonal felújítása a NIF egyik sikertörténetének számít – elfelejtve a botrányos szervezést és a többszörös határidőmódosításokat, a kezdeti és a végállapot között valóban óriási a kontraszt. Emiatt bizonyos büszkeségre mégis van ok, még akkor is, ha a felújítás költségeit nem az ország polgárainak szorgos munkája során sikerült előteremteni, hanem döntő részben külső forrásból kaptuk ajándékba. Lényegtelen. Az ajándéknak is örül az ember, nagyon. Ki kell emelni a beavatkozás komplexitását: nem csak a pálya és a gördülőállomány újult meg, hanem minden, ami a vonal mentén csak kicsit is kapcsolatban van a vasúttal.

A nagyértékű, precíziós rendszer működtetéséhez azonban precíziós hozzáállás is szükségeltetik, az esti baleset utáni vasúti sajtóközlemények alapján ennek viszont nyoma sincsen. Továbbra is százhúszéves beidegződések alapján üzemel a rendszer. A reggeli munkábaigyekvők máris megkapták ajándékba a várhatóan csütörtök délig eltartó 20-30 perces, előre bejelentett késéseket, mindehhez jelenleg éppen finom mínusz 8-10 fokos hőmérséklet társul, bár a felkelő nap által megsütött, felújított felvételi épületek minden bizonnyal némi derűt is csempészhetnek a sokaknak rosszul induló reggelbe.

A hátsó egység utolsó forgóváza hagyta el a pályát (fotó: MTI/Mihádák Zoltán)

A lényeg: egy, a vonal végpontján történt siklás, és az érintett vonalszakasz (Esztergom – Esztergom-Kertváros) forgalomból történő nyilvánvalóan szükséges kizárása miatt a teljes vonalszakasz utasai szívhatják a fogukat. Sajnos nincsenek nyilvános statisztikák arról, hogy a vonali utazásoknak mekkora hányadát teszik ki az Esztergomból induló utasok, de feltehetően nem járunk messze az igazságtól, ha ezt 5-10 százalék közé lőjük be. Ez a hányad ma mindenképpen rosszul jár, akár azért, mert a pótlóbuszuk nem éri el Kertvárosban a vonatot, akár azért, mert eléri, de a vonat onnan eleve késéssel indul. Amennyiben a vonatok Kertvárosból Budapest felé pontosan indulnának és nem az Eszetergom és Budapest közötti fogcsikorgatásos pótlóbusz-beváráson és menetrendi folytonosságon lenne a hangsúly, a vonali utasok 90 százaléka meg sem érezné a havaria következményeit, az Esztergomból utazók gondja pedig nem növekedne jelentősen.

A probléma súlyosságát hízlalja, hogy a késések a részben egyvágányú vonalon a "minden vonatot leközlekedtetünk, ha törik, ha szakad"-hozzáállásból fakadóan egész nap oda vissza fognak görögni, ezért a délután–este utazók is ráérnek ma egy fél órával később kimenni az állomásra. Jó hír viszont, hogy a holnapi üzemkezdetkor a vonatok már biztosan a meghirdetett menetrend szerint fognak közlekedni. A több-tízmilliárdos fejlesztések értelmét így sikerül néhány hibás döntés egymásrahalmozásával jelentősen csökkenteni.

7:47 A Desiro műszaki mentésen csütörtök napközben is dolgoznak, várhatóan a kora délutáni órákig. Emiatt korlátozásokat vezettek be. Reggel nyolc óráig az utasoknak Esztergom és Esztergom Kertváros között vonatpótló buszokkal kell utazni. Nyolc óra után Esztergom és Dorog között járnak a pótlóbuszok. Az esztergomi vonalon az átszállások miatt meghosszabbodhat a vonatok menetideje.

Korábban írtuk:

Kisiklott egy személyvonat utolsó egységének több tengelye szerda este az esztergomi állomáson, a balesetben senki nem sérült meg. A helyszínelés és műszaki helyreállítás ideje alatt az állomás nem fogad és nem indít vonatokat, ezért Esztergom és Esztergom-Kertváros között vonatpótló autóbuszok közlekednek. A Budapest–Esztergom vonalon 20–30 perccel hosszabb menetidővel kell számolniuk az arra utazóknak a Mávinform szerint.

A kisiklott vonat Harmati Marcell felvételén

A siklott Desiro mentéséhez Szolnokról éjjel elindult a segélyvonat, a 001-es Szergej továbbítja.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek