E-útdíj helyett szakaszjegy a kamionoknak?

iho   ·   2013.02.08. 09:35

Az e-útdíj bevezetésének újabb verzióiról esett szó a Fidesz képviselőcsoportjának ülésén – tudta meg a Népszabadság. A lap információi szerint ezekre a tervekre azért lehet szükség, mert az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt. útdíjtendere után a magyar fejlesztésű elektronikus útdíjrendszer bevezetése is kútba eshet.

Az első változat szerint, ha az elektronikus útdíjat az idén mégsem vezetnék be, a költségvetésben a beruházás megvalósítására elkülönített 42 milliárd forintot sem költenék el. Így a célul tűzött 75 milliárd forintos bevételhez már csak 33 milliárd hibádzik, amit az ÁAK-nak kell előteremtenie, méghozzá az e-matricás útdíjrendszer kiterjesztésével, úgy, hogy az legalább részlegesen használatarányossá is váljon.

Az átalánydíjas matricákból úgy lehetne kilométer-alapon számlázó konstrukciót kialakítani, hogy az ÁAK bevezetné a szakaszjegyet – folytatódik a cikk. A Németországban az elektronikus útdíjak mellett tartalékként alkalmazott megoldás meghonosításához már csak az önálló fizetési szakaszokat kell kijelölni, és a kamionosok az országhatárra telepített jegykiadó automatáknál máris megválthatják az úti céljuknak és járművük kategóriájának megfelelő jegyet. A döntéshozóknak így maradna idejük azon gondolkodni, hogy az idén meg nem épült elektronikus útdíjrendszer hogyan teremti majd elő a 2014-ben tőle várt 150 milliárd forintos bevételt.

A fejlesztési tárca menüjében azonban még az elektronikus útdíjrendszer is szerepel. Igaz, a korábbi híresztelések ellenére az ÁAK tenderén részt vevő cégek és a kormányzat között a beruházásról egyáltalán nem folynak tárgyalások. Eddig csak annyi történt, hogy a feladattal megbízott ÁAK levélben érdeklődött egy ilyen szisztéma kiépítéséhez szükséges berendezések szállításának lehetőségeiről – írja a Népszabadság.

Kapcsolódó hírek