Egy éve az öreg vasakért

Kadocsa Gyula   ·   2013.06.26. 11:30
00

A Magyar Vasúttörténeti Park adott otthont az egy éve civilekből és szakemberekből alakult egyesület taggyűlésének június 21-én, ahol az első évi munkájukat értékelhették, ünnepelhették. A tagok pénzt, időt és munkát nem kímélve egy éven át dolgoztak azon, hogy újra mozgásban mutathassák be szeretett mozdonyukat. Az estébe nyúló délután főszereplője természetesen maga a közös munka eredménye, a füstöt okádó Elnök úr volt.

Már délelőt felfűtötték az öreg vasat<br>A képre kattintva fotógaléria nyílik<br>(a szerző felvételei)

A gyűlést Pénzes Sándor, az egyesület vezetője nyitotta meg, megemlítve a felújítás fázisait, eredményeit és kudarcait is. Külön említette, hogy a Park és az egyesület kölcsönös együttműködésének gyümölcseként az utolsó megmaradt működőképes Truman egyre többször vehetett aktívan részt a Füsti különböző rendezvényein a látogatók legnagyobb örömére (gyakran csak a 411-es képviselte az életszerű gőzvontatást). A legnagyobb probléma a kazánfelújítással van, ennek teljes cseréje, hogy a gyártáskori meghatározott nyomást elérjék, tetemes pénzbe kerülne. Nem beszélve arról, hogy Magyarországon nehéz ma már megfelelő gyártót találni. A legnagyobb siker mégis az, hogy a nagyközönség újra mozgásban láthatja az amerikai hadimozdonyt.

A taggyűlés végén oklevelet vehettek át azok, akik a legtöbb önkéntes munkát végezték az év során. Természetesen minden tag utazhatott és kipróbálhatta Truman gőzmozdony vezetését. Az est zárásaként közös vacsorázásra került sor a körfűtőház Orient csarnokában.

A 411,118-as pályaszámú Truman gőzös másnap, 22-én szombaton újra szállította a Magánvasutak napjára és a Múzeumok éjszakájára érkező vendégeket.

Egy kis állítás a szikrafogón

Kapcsolódó hírek