Egységesítik a budapesti városnéző buszjáratokat

MTI   ·   2012.03.28. 08:36

A Budapest Turisztikai Desztináció Menedzsment Nonprofit (BTDM) Kft. nyílt közbeszerzést írt ki, a becsült értéken évi nettó 200 millió forintos „hop on hop off” (állandó megállókkal működő) városnéző szolgáltatásra – a felhívás a legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.

Nemrégiben egy idegenforgalmi rendezvényen hangzott el, hogy a fővárosban egységesíteni kellene a széttagolt városnéző szolgáltatást.

A kiírás úgy szól, hogy az ajánlattevőnek éves szinten, napi rendszerességgel, minimum napi öt indulással, ingyenes, állandó megállókkal működő budapesti buszos városnézést kell nyújtania, a dokumentációban részletezett útvonalon. A szolgáltatónak minimum 5 darab, legalább 70 fő befogadására képes, folyamatos üzemelésű, egyforma emeletes városnéző busszal kell rendelkeznie. Az idegenvezetést 15 nyelven, lehetőség szerint számítógép által vezérelt hangrendszerrel kell biztosítani.

A szolgáltatásnak tartalmaznia kell olyan dunai hajós városnézést is, amely mindennap minimum egyszer igénybe vehető és legalább 70 fő szállítására alkalmas hajóval történik, audioguide segítségével, legalább német és angol nyelven.

A szolgáltatást a 48 órás Budapest kártyával rendelkezők vehetik majd igénybe. A szolgáltatás ellenértékét az ajánlatkérő BTDM fizeti meg a nyertes vállalkozó részére. A nyertes ajánlattevőnek rendelkeznie kell szerződéssel, vagy szerződést kell kötnie legalább 100 budapesti szállodával vagy szálláshely-szolgáltatóval, a városnézési szolgáltatás értékesítésére. A szolgáltatási viteldíj becsült értéke – kártyánként – nettó 4500 forint.

A szolgáltatás minimumfeltételei közé tartozik az, hogy a buszokon minden ülőhelyről közel azonos minőségű, akadálymentes kilátást és fényképezési lehetőséget kell biztosítani télen-nyáron egyaránt. A hangrendszer egyenletes minőségű legyen minden buszon, és legalább két busznak akadálymentesítettnek kell lennie. Az ajánlattevőnek szerződnie kell a BKV-buszöblök használatára.

Az ajánlattételi határidő május 7. Az ajánlatok összegezését az ajánlatkérő május 18-ig küldi meg az ajánlattevőknek. A szerződéskötés tervezett időpontja pedig május 28.

Kapcsolódó hírek