Élen járnak a skandináv országok a környezetkímélő közlekedésben

iho   ·   2017.10.26. 13:59
danmodell0

Biciklis kultúra

Szinte az első dolog, ami a skandináv országokról mindenkinek eszébe jut, a nagy múltra visszatekintő biciklis kultúra. Dániában, Norvégiában és Svédországban tömegközlekedés és autó helyett a legtöbben inkább kerékpárral járnak. Nemcsak azért, hogy a környezetet védjék, saját örömérzetük és egészségük miatt is. Legyen hideg, esős, esetleg havas az időjárás, a skandináv emberek akkor is biciklire ülnek. Számos nagyvárosban a cégek, miközben óriásplakátokon hirdetik termékeiket, a bicikli használat fontosságára is figyelmeztetnek. Így ösztönöznek arra, hogy minél többen válasszák az alternatív közlekedési megoldásokat, hogy tisztább és élhetőbb városok alakuljanak ki szerte az országokban.

Az elektromos autók használata

Egy 2015-ben hozott törvény szerint az elektromos autókra nem kell adót és parkolódíjat sem fizetni Dánia egész területén. A kezdeményezés hatására egyre többen vásárolnak elektromos autót, aminek következtében már eddig is jelentősen csökkent a légszennyezés az országban. A sok pozitív, követendő környezetvédelmi szokás mellett azonban jó tudni, hogy Dániában rengeteg ruhaszemetet halmoznak fel a lakosok. Egy pamutpóló előállítási költsége huszonkét korona, ami nagyjából nyolcszáznyolcvan forintnak felel meg. Hozzátennénk, hogy egy dán lakos nagyjából tizenhat kilogramm ruhát használ el egy évben, ami nagyon magas arány más országokhoz képest.

Újrahasznosító központok

Az elmúlt néhány évben rengeteg újrahasznosító központot nyitottak a környezettudatosságáról ismert Dániában a felhalmozódott szemét csökkenthetőségéért. A nagyobb üzletek kihelyezett automatáiban vissza lehet váltani a már nem használt termékeket a műanyag vizes palackoktól kezdve a sörös- és konzerves dobozokig. A visszaváltott termékekért néhány korona is jár. A legtöbb skandináv munkahelyen, mint például a Trendhimnél is, odafigyelnek a tudatos környezetvédelemre, hogy segítsék a környezetszennyezés csökkentését.

Európa skandináv államai egy 2017-es felmérés szerint a világ legélhetőbb országainak top 10-es listáján vannak, s ezt a mutatót a környezet tisztasága és minősége is megszabta.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek