Elindult az e-útdíj közbeszerzési eljárása

iho/közút   ·   2012.09.26. 14:48

Az Állami Autópálya Kezelő Zrt. (ÁAK) a hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos, gyorsított közbeszerzési eljárást írt ki a megtett úttal arányos elektronikus díjszedési rendszer hazai kiépítésére vonatkozóan – tudtuk meg az ÁAK közleményéből. A kormány május eleji döntésének megfelelően a 3,5 tonna fölötti megengedett összsúlyú tehergépjárműveknek 2013. július elsejétől bevezetik a megtett úttal arányos, elektronikus díjszedési rendszert.

Az intézkedés a második Széll Kálmán Tervben is szerepel, az új fizetési rendszertől a döntéshozók évi 150 milliárdos többletbevételt remélnek, amely egyebek mellett lehetővé teszi, hogy több forrás jusson a hazai úthálózat fenntartására, üzemeltetésére és fejlesztésére.

Az Állami Autópálya Kezelő Zrt. díjszedési és díjellenőrzési feladatokat lát el, ennek megfelelően a tervezésre, a kiépítésre, az implementációra, a bevezetés- és az azt követő infrastruktúra-támogatásra kiírandó közbeszerzési eljárás lebonyolítása is a társaság hatáskörébe tartozik. Fontos kitétel, hogy az ajánlattevőknek az elektronikus útdíjrendszer teljes körű implementációjára kell ajánlatot tenniük (tervezés, fejlesztés, beüzemelés, a bevezetés támogatása az első évben, infrastruktúra-támogatás 2022. október 31-ig), amely magában foglalja a díjszedési és díjellenőrzési funkciókat. A rendszer összetettsége miatt az egyes beszerzési elemekre vonatkozóan nincs lehetőség a részajánlatok elfogadására. A benyújtott ajánlatokkal szembeni elvárás továbbá, hogy azokat az Európai Elektronikus Útdíjszedési Szolgáltatás (EETS – European Electronic Toll Service) irányelveinek megfelelően kell kidolgozni. A szerződéskötésre várhatóan decemberben kerülhet sor.

Kapcsolódó hírek