Elkészült a 224-es Púpos

Tili Kornél   ·   2015.07.27. 18:45
400_670_

A 224-es Púpos ez év január 18-án érkezett meg önerőből Dombóvárra EVM-120 vonatbefolyásoló rendszer beépítésre. Az első hetekben tervszerűen zajlott a beépítés, ám közben mindinkább világossá vált, hogy egyéb gépészeti beavatkozásokra is szükség van. Először a saját forgóvázaitól kellett megszabadulnia, majd később a géptérajtók és burkolatok kerültek le. A forgóvázak javításával párhuzamosan a Púpos villamos készülékeinek karbantartására is sor került. Ekkor kezdett körvonalazódni, hogy a megkopott (itt-ott lyukas) külső rendbetétele is időszerű. Ezzel együtt akkor már a vezetőfülke kicsinosítása is ,,kötelező”. Májusban az első beröffentésnél derült ki, hogy a dízelmotor is megérett egy karbantartásra.

A futópróba napján, kijárás a fűtőházból<br>A képre kattintva galéria nyílik!<br>(fotók és videó: Tili Kornél)

A regulátor és a befecskendezőrendszer javítása után vízellenállásra kötötték az öreg Púpost, ahol megmutatta, hogy kb. 610 kW-ot (újkorában 736 kW) még kényelmesen teljesíteni tud. Ne feledjük, hogy igazi motorfelújítás talán két évtizede (vagy még régebben) volt utoljára. A ,,víz" után hamarosan következett a vonali megmérettetés, a hatósági futópróba. A gép elsőre átment, így hamarosan feltehetően Hatvan környékén újra rotyoghat a lehetőségekhez képest kívül-belül megújult M40-es.

A dombóvári műhely a múlt évben a 203-ason végzett ráncfelvarrást, idén a 224-esen. Bízzunk benne, hogy a sor folytatódni fog a jövőben! A masináról készült egy közel 15 perces videó. Mélynyomóval rendelkező hangrendszeresek előnyben!

Kapcsolódó hírek

Vasút Nagyvasút

Íme a Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv, a vasútrombolás lezárása egy tízéves gigaprogrammal!

iho/vasút   ·   2026.07.22. 13:30

Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter Rákospalota-Újpesten mutatta be a következő tíz évre szóló, 3500 milliárd forintos, ambiciózus tervet. A cél: versenyképes fővonalak, stabil regionális közlekedés, új HÉV-ek, járműbeszerzések, projektek előkészítése. Az M3-as metrót is meghosszabbítják.