Előzetes megállapodás a főváros és a Siemens között

MTI   ·   2012.09.26. 10:02

Tarlós István, Budapest főpolgármestere elmondta, hogy az előző városvezetés és a BKV rendkívül előnytelen szerződést kötött a Siemensszel a 4-es metró kapcsán. A város annak idején „indokolatlanul kiszolgáltatott helyzetben, egy óriási kötbér- és kárigényt vállalt magára. Emiatt, továbbá a 4-es metró vonalára szállítandó járművek késedelme miatt a biztonsági berendezéseket és automatikát gyártó cég különböző kár- és kötbérigényeinek az összege elérte a 70 millió eurót” – magyarázta. A főpolgármester szerint csak „kármenteni” tudtak, mert hatályos szerződésről van szó, ez alapján a franciáknak jár a pénz.

A hosszú és kényes egyeztetés után jutottak odáig, hogy az eredetileg 70 millió eurós követelést 30-ra szorították le, valamint megállapodtak az ütemezésben és rögzítették a szállítási véghatáridőt is. Tarlós István elmondta, hogy az előzetes megállapodás hatályba lépéséhez a kormány, a KIKSZ Közlekedésfejlesztési Zrt., valamint a Fővárosi Közgyűlés jóváhagyása is szükséges, egyrészt mert óriási pénzekről van szó, másrészt a 4-es metró közös „kormány-főváros” beruházás.

Kapcsolódó hírek

Vasút Nagyvasút

ÖBB: még több Mireót ide!

iho/vasút   ·   2025.02.14. 12:00

Az osztrák szövetségi vasúttársaság újabb harminc villamos motorvonatra nyújtotta be igényét. A szerelvények 2029-től állhatnak forgalomba regionális és elővárosi viszonylatokon.

Közút Infrastruktúra

Flórián tér: déli hídzárral kezdődik az első ütem

BKK/iho   ·   2025.02.11. 09:10

A felújítás őszig tartó első ütemében teljesen lezárják a déli hidat, az autós forgalom kizárólag az északi felüljárón haladhat majd, irányonként egy-egy sávon. Ugyanakkor a Szentendrei út felől az Árpád híd, illetve Pest felé haladóknak új, kétsávos forduló létesül a Pacsirtamező utcában segítségképpen.