Épülhet a híd

MTI   ·   2012.11.14. 12:22

A magyar Országgyűlés elfogadta a komáromi új Duna-híd megépítéséről szóló megállapodást, melyet október elején írt alá Orbán Viktor magyar és Robert Fico szlovák miniszterelnök – mondta el a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkára egy komáromi sajtótájékoztatón.

Völner Pál hozzátette, a híd építése uniós források felhasználásával legkorábban 2014 végén kezdődhet el. Jelentőségét az adja, hogy Komáromnál a meglévő hídra már nem lehet iparfejlesztést alapozni.

Molnár Attila polgármester elmondta: az új híddal csökkenteni lehet a belvárosok forgalmát, a két város ipari övezeteinek összekötése új lendületet adhat a gazdaság fejlődésének a térségben.

A híd a jelenlegi átkelőtől nyugatra épül meg, terveit a Dopravoprojekt és a magyarországi Pont-Terv által közösen alapított Komárno Konzorcium készítette.

Nagy László mérnök, a Dopravoprojekt képviseletében a tervek bemutatásakor korábban elmondta: a híd 600 méter hosszú, öt részes, felfüggesztett szerkezet. A tartószerkezet legjelentősebb része az a 95 méter magas, ferde szerkezet, melynek L alakja van és a 3-as tartópont fölött helyezkedik el. A tervezett komáromi hídhoz hasonló felfüggesztett, egyoldalas híd csak Kanadában található.

A 600 méteres hídhoz a szlovákiai részen 800, a magyar oldalon 1200 méter úthálózat kapcsolódik. Az építkezés részét képezik a gyalogosjárdák és a kerékpárútvonalak. A híd mindkét oldalán készül külön biciklis- és gyalogosfeljáró, a gyalogosok egy lépcsőn keresztül is feljuthatnak a hídra.

A pozsonyi Apollo híd után ez lesz Szlovákia második legnagyobb hídja. A műtárgy 117 méterre magasodik majd a Duna fölé, a tartócölöpök 30-40 méter mélyen nyúlnak a földbe.

Kapcsolódó hírek

Ellátási lánc Közút Zöldút Logisztika Szállítmányozás Haszonjármű Alternatív hajtás

Duplájára növelt, bioüzemanyaggal hajtott kamionflottával érkezett a DHL a Hungaroringre, a Forma–1-es hétvégére

iho   ·   2024.07.18. 19:05

Az idei szezonban a bioüzemanyaggal üzemelő kamionok száma több mint kétszeresére, összesen harminchét kamionra nőtt az európai szakaszon. Minden egyes kamion átlagosan nyolcvanhárom százalékkal csökkenti a szén-dioxid-kibocsátást a dízelüzemű társaikhoz képest.