FAIRTIQ a szomszédban – elrajtolt a mobiljegy alkalmazás a Szlovák Vasúton
Ami néhány éve még svájci különlegességnek számított, ma már országos szinten érhető el a Tátrától a Csallóközig.
Ami néhány éve még svájci különlegességnek számított, ma már országos szinten érhető el a Tátrától a Csallóközig.
A szlovák tulajdonos Tatravagonka a kevés megrendelés okán állítja le a horvátországi vasúti járműgyártó és -karbantartó üzemet, amit még a régi világban, 1894-ben a MÁV hozott létre.
A szlovákiai gyártású teherkocsikkal szabályozott hőmérsékletet igénylő vegyianyagokat fognak szállítani.
Az első CEREx tehervonat még a tavaly decemberi menetrendváltással indult el Drezdából Szerbiába. Januártól heti két–három, márciustól pedig már öt járatpárt üzemeltetnek.
A fontos vasúti csomópontnak számító állomás teljesen átalakult, 409 millió eurós költségével a szlovák vasút történetének legnagyobb beruházása.
Bemutatták a tervezett Budapest–Pozsony–Bécs–Prága–Varsó vonal szlovákiai részének terveit. Cirka 3,3 milliárd euró és húsz év kell majd hozzá.
A MÁV-csoport új napi buszjárata Salgótarjánon keresztül éri el a felvidéki várost, elősegítve a Felvidék déli részének regionális közlekedési kapcsolatait.
A hét és fél kilométer hosszú Višňové-alagutat görkorcsolyázva nyitotta meg Robert Fico szlovák miniszterelnök. A műtárgy jelentősen csökkenti az utazási időt a Tátra felé.
A török Hilal Transszal együttműködve január 14-étől több intermodális szerelvénnyel lehet árut továbbítani a két fontos csomópont viszonylatában.
A belföldi repülőjáratot hat év elteltével, egy hónapja indították újra, és foglaltsága minden várakozást felülmúl.
A szlovák vasút ŽSR az elmúlt időszak során villamosította a vonalat. A regionális gyorsvonatok a reggeli csúcsforgalomban óránként közlekednek december 14-étől.
Első körben tizenhat kétrészes akkumulátoros-villamos szerelvényt vásárol a Škoda-csoporttól a ZSSK.
A szlovák RS Lease lízingcég tizenöt többáramrendszerű villamosmozdonyra szerződött le a Siemensszel, a gépeket a szlovák vasúti árufuvarozó fogja használni.
Az Európai Bizottság az Európai Hálózatfinanszírozási Eszközön (CEF) keresztül segíti a kiválasztott projekteket.
A trolibuszok mellett a cserét a Škoda ForCity Plus villamosokon is végrehajtják.