Érd szinte kész, Százhalombatta szinte létezik

Vörös Attila   ·   2018.09.11. 16:15
erd80

Gőzerővel zajlik az év egyik vasúti gigaberuházása, a Kelenföld–Pusztaszabolcs (40a) vonal teljeskörű újjáépítése. A Kelenföld–Százhalombatta közötti szakaszon nagyjából ötven százalékos a készültségi fok, a Százhalombatta–Pusztaszabolcs-részhez az ütemezés szerint kicsit később kezdtek hozzá. A beruházás második ütemének alapkőletételére múlt héten kerítettek sort – ez egy dolog, akkor már bőven dolgoztak a 40a vonal Százhalombatta alatti részén is. A felújítás műszaki tartalmát részletesen bemutatja korábbi cikkünk, amit ide kattintva érnek el.

A napokban körülnéztünk Érden és Százhalombattán. Az érdi állomás nagyjából készen van, még az állomásépület felújításán és a gyalogos-aluljárón dolgoznak. A vágányok, kitérők, perontetők, zajvédő falak már a helyükön, de az utastájékoztatás még kimerül a klasszikus módon, celluxszal felcuppantott peronszámozással. Úgy néz ki, hogy liftek is lesznek, ezzel kapcsolatban komolyan aggódunk... A majdani Érd–Érd alsó összekötővágány is elő van már készítve, a leendő vágány egyelőre csonkában végződik. Izgalmas kérdés, hogy ennek a megépítése miért a beruházás egyik záró aktusa lesz – ha ezzel kezdték volna, a Dufiba és Dunaújvárosba tartó tehervonatoknak sokkal kevesebb ideig kellett volna Székesfehérvár felé kerülniük.

A megújuló érdi állomás. A képre kattintva galéria nyílik! (fotók: Vörös Attila)

Az érdi nagyállomás forgalma jelenleg elenyésző, óránként csak két pár S42-es személyvonat jár erre. Bár Százhalombatta felé egy vágányon járható a 40-es vonal, a pécsi intercityket nincs értelme behozni Érdig, hiszen Százhalombattán a pótlóbusznak sokkal könnyebb dolga van.

Az Érd–Kelenföld szakaszon végzett munkák miatt hetek óta járhatatlan a vonal Háros és Nagytétény-Diósd között, így a Nagytétény-Diósd állomásból kiágazó Brenntag iparvágányt kiszolgáló tehervonat Érd felől jár. A kocsikat a Dunai finomító tartaléka előbb elhozza Érdre, majd a gépmenetben Ferencvárosból érkező Bobó vagy Csörgő viszi be az iparvágányra.

Budapest felé nézve. A jobb oldalon a leendő 40a–30a összekötővágány egyelőre bakban végződő szakasza látható

Ha tovább megyünk Százhalombatta felé, egyszer csak elfogy mellőlünk a másik vágány, ott épp dolgoznak. A százhalombattai vasútállomásnak jelenleg két járható, felsővezetékkel is rendelkező vágánya van; plusz valamennyi rakodórész, ahol az anyagvonatokat pakolják. Ezen a két vágányon fordulnak a pécsi IC-k és közlekednek a személyvonatok. Az állomásból kiágazó erőművi iparvágányon 2014. nyara óta rendszeres a teherforgalom, cementtel rakott szerelvények érkeznek ide főleg a királyegyházi gyárból. Az iparvágány kiszolgálása során fokozottan kell ügyelni, hogy a megfelelő menetrendi lyukba érkezzen a Szergej, különben esetenként hosszú félórákat is elácsoroghat az állomás bejárati jelzőjénél.

Százhalombatta állomás napjainkban

Az állomás teljesen szét van robbantva, az is durva látvány, ahogy kiirtották az erdőt a nyugati oldalon. Szükség van a helyre: itt ágazik majd ki a Dunai Finomítót és Ercsit elkerülő új nyomvonal. Ennek jelenleg a földmunkái zajlanak. És ha már földmunka: az állomás leendő gyalogos aluljárója is most épül. Az állomásépülethez egyelőre nem nyúltak, de itt is restaurálni fogják majd. Reméljük, az épület előtti szépséges vadgesztenyefák túlélik majd a felújítást!

Százhalombattán is építenek magasperonokat, az aluljáró mellett lesznek rámpák, liftek és perontetők is. Az állomás környezetében hatvanegy férőhelyes P+R parkoló és negyven férőhelyes B+R parkoló létesül.

A megőrzendő állomásépület szép fákkal és egy körüljáráshoz készülődő Cirmossal

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek