Érdek nélkül tetszik: Lufiparádé

Márványi Péter   ·   2015.08.15. 11:15
cim

(fotók: MTI)

Ez nem egyszerűen sport, ez a repülősportok sőt, tulajdonképpen a repülés őse. Ugye néhány siklásos próbálkozás volt korábban, de az első, széles körben is megismert eset, amikor ember a levegőbe emelkedett, a Montgolfier-fivérek léggömbjével történt, amely mégiscsak a mai hőlégballonok őse.

Igaz, a dolog akkor, a XVIII. században merő félreértés volt, a testvérek azt hitték, hogy a füst, amit a fűtőanyag termelt, valami olyan különleges gáz, ami jobban emel a hidrogénnél, pedig ugyanaz a meleg levegő volt, mint ami most repteti a mai „lufikat.”

Amikor e sorok írója először repülhetett ballonnal, utána felavatták: a kapitánya leperzselt egy tincset a hajából, és azt mondta: „Íme, a tűz, ami éltet minket”. Majd rápakolt a fejére egy-két kiló földet, amit a leszállás helyszínéről hozott nejlonzacskóban, e szavakkal: „Íme, a föld, amire megérkezünk”. Aztán az egészet meglocsolta pezsgővel, majd a „Báró Szotyolamezei” nemesi előnevet adományozta első ballonrepülésem, no meg a leszállás helyszíne, egy napraforgótábla emlékére.

Nincs nagyobb nyugalom, mint néhányszáz méter magasan úszni a levegőben, a csendet csak a gázégő zúgása töri meg időnként. A célkereszt arról árulkodik, milyen izgalmas a ballonozás, mint élvezeteken túli versenysport: a marker-szalagot a kereszt közepébe dobni, illetve a dobáshoz pont a célkereszt fölé manőverezni a lufit, nagy pilótatudást igényel, hiszen más kormányzás nincs, mint égetéssel emelni vagy esetleg a meleg levegőből egy kevés kiengedésével süllyeszteni  a nagy tehetetlenségű, lomha jószágot.

Egy másik isteni játék az úgynevezett kontúrozás. Földközelben, alig néhány méteren repülni, és a ballon fűtésével emelkedni, ha valami elénk kerül akadályként, mondjuk egy fasor, egy vezeték, vagy egy disznóól, aztán jöhet a földetérés, szerencsés esetben függőlegesen, de olykor a kosár kissé vonszolódik is a földön, ezután csodálkozik a tábla tulajdonosa, hogy került keresztbe egy szántás a szántóján.

A ballonozás a talán legderűsebb, legvidámabb repülősport, amelyet megismerhettem valamelyest, persze ezt is komolyan kell venni, mint mindent a repülésben. A hőlégballon az egyik legjobb reklámhordozó, nagy és mindenki látja, no meg vonzza is a tekintetet, istenien tud kinézni a reggeli vagy alkonyi levegőben, amint méltóságteljesen lebeg és sodródik. Ha pedig ilyen tömegben startolnak a lufik, mint a debreceni Európa-bajnokságon, az tényleg különleges élmény, még annak is, aki csak a földről nézi a színes szép gömbök sokaságát.

Sorozatunk korábbi darabjai

Érdek nélkül tetszik: akár a Hanzák virágkorában

Érdek nélkül tetszik: közel a Lódarázs

Érdek nélkül tetszik: pekingi „eklektika”

Érdek nélkül tetszik: két harcos Anglia fölött – videó!

Érdek nélkül tetszik: micsoda sorfal!

Érdek nélkül tetszik: magányosan az óceán fölött

Érdek nélkül tetszik: a pályamesterek álma

Érdek nélkül tetszik: Showtime!

Érdek nélkül tetszik: a véletlen műve volna?

Érdek nélkül tetszik: dúcok sűrűjében

Érdek nélkül tetszik: a munka szobra Afrika közepén

Érdek nélkül tetszik: milyen volt szőkesége súlytalanul?

Érdek nélkül tetszik: karcsú, fehér, és nagyon emelkedik

Érdek nélkül tetszik: nemcsak a fiúk „játéka”

Érdek nélkül tetszik: gyilkosság vagy szépség?

Érdek nélkül tetszik: bábák az SNCF születésénél

Érdek nélkül tetszik: hálószoba kilátással

Érdek nélkül tetszik: a világ egyik legjobb postásállása

Érdek nélkül tetszik: lélegzetelállító szárnyakon

Érdek nélkül tetszik: hova rohanjunk?!

Érdek nélkül tetszik: kecsesen elektromos

Érdek nélkül tetszik: San Francisco utcáin

Érdek nélkül tetszik: landolás a semmi közepén

Érdek nélkül tetszik: Melbourne villamosai

Érdek nélkül tetszik: Mach Loop csodái

Érdek nélkül tetszik: Déli a harmincas évekből

Érdek nélkül tetszik: messze még a tavasz!

Érdek nélkül tetszik: leoldás döntő pillanatban

Érdek nélkül tetszik: mindig itt bicikliznénk...

Érdek nélkül tetszik: a hosszú 787-es és a rejtett arányok

Érdek nélkül tetszik: kivéve a béke hava

Érdek nélkül tetszik: szivárványos szárnyalás

Érdek nélkül tetszik: amikor még eredeti színükben pompáztak

Érdek nélkül tetszik: szalon-szárnyalás

Érdek nélkül tetszik: fényvillamos Milánóból

Érdek nélkül tetszik: az emberiség mennyei játéka

Érdek nélkül tetszik: két világ találkozása

Érdek nélkül tetszik: hegyek, felhők, völgyek

Érdek nélkül tetszik: „drezinázni” mindig kell!

Érdek nélkül tetszik: csak lazán, pilóta

Amikor Kim Dzsongun

Érdek nélkül tetszik: ahol minden volt, még vasútállomás is

Érdek nélkül tetszik: lenyomni Skandináviát!

Érdek nélkül tetszik: villámok között

Érdek nélkül tetszik: a zöld komp

Érdek nélkül tetszik: három évet vártak rá, megérte

Érdek nélkül tetszik: megjött a kemény mag

Érdek nélkül tetszik: Párizs, 11 óra

Érdek nélkül tetszik: szakadt, koszos – és nem a miénk

Érdek nélkül tetszik: Tegel fölött az ég

Érdek nélkül tetszik: a Göhrener Brücke

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.