Erdélynek kell az autópálya

MTI   ·   2013.05.07. 14:02

Az amerikai Bechtel céggel az észak-erdélyi autópálya megépítésére kötött szerződést azonnal felbontják, amint sikerül megállapodni a cég képviselőivel – jelentette ki Victor Ponta román miniszterelnök. „Fontos, hogy bennünket nem csupán az érdekel, hogy felbontsuk a szerződést, hanem az is, hogy kivitelezőt találjunk a már megkezdett munkálatok befejezésére, mivel kár lenne magára hagyni az építőtelepet. Valós lehetőség nyílt arra, hogy a közeljövőben befejezzük a munkálatokat, vagy európai uniós alapokból, vagy a magán- és az állami szféra összefogásával, koncesszió révén. Erdélynek szüksége van az autópályára” – szögezte le a szomszédos állam kormányfője, aki azt is bejelentette, hogy a közeljövőben az Európai Unió jóvoltából meglesz a pénz az észak- és a dél-erdélyi autópályát összekötő Aranyosgyéres (Torda)–Szászsebes autópályaszakaszra.

Mint ismeretes, az észak-, illetve a dél-erdélyi autópálya, amelyeket a Torda és Szászesebes közötti szakasznak kell összekötnie, még távol áll attól, hogy készen legyen. A Nagyváradot Brassóval összekötni hivatott, 415 kilométeres észak-erdélyi autópályából 2004 óta csupán a Kolozsvárt elkerülő, Gyalu és Aranyosgyéres közötti 52 kilométer épült meg, továbbá Bihar megyében hozzákezdtek a berettyószéplaki víztározón átívelő völgyhíd megépítéséhez.

További részletek a Krónikában.

Kapcsolódó hírek