És akkor szépen elment meghalni
Az építésekor MS Pride of Calais-re keresztelt, de később az Ostend Spirit nevet viselő hajó huszonhárom évig szállította az utasokat a La Manche-on. A Dover és Calais között közlekedő hajó mostanra megérett a pusztulásra, és elvitték Törökországba, ahol videóra vették az utolsó útját.
Borzalmas, félelmetes, gyönyörű, szomorú – ezek azok a jelzők, amelyek eszébe jutottak ismerőseimnek, amikor megmutattam nekik a videót.
Érdemes megfigyelni azt a méltóságot, ahogyan ez az óriási hajó beáll két másik – sokkal kisebb – közé a tengerparton, és ahogy az egyiket fel is löki.
A kiöregedett hajók általában egy temetőben végzik, mondjuk Afrika partjainál, ahol már legalább háromszáz található.
De hasznosak is voltak az idehozott hajók, hiszen ezek jelentették a helyieknek az életet: a hajók menedéket nyújtottak a halaknak, a halak pedig a túlélést és az életet jelentették a halászoknak – ez az élet körforgása.
Egy másik hasonló hajótemető az Aral tóban található, Mojnak városa közelében, amely fél évszázaddal ezelőtt büszke halászvároska volt. Fénykorában 160 tonna halat fogtak ki naponta. Ma a várost egy 150 kilométernyi sivatag választja el a tengertől, amely összese 68 ezer négyzetkilométeren fekszik.
A negyvenes években a szovjet tervezők ambiciózus terve az volt, hogy felvirágoztatják a sivatagot. Éspedig úgy, hogy az Aral tó két fő vízellátó folyóját, az Amu Darját és a Szir Darját a sivatag felé terelik, ahol majd dinnyét, rizst és gyapotot termelnek. Ennek az intézkedésnek a következménye az lett, hogy a tóból és nem a tengerből áramlott a víz a földekre, és szép lassan eredeti méretének mintegy tíz százalékára apadt, azaz gyakorlatilag kiszáradt.
* * *
Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!
