Észak-Korea: irány a Hold, a Mars, emberrel is?

iho   ·   2013.11.28. 11:48

Phenjan a most ismertetett tervek szerint legkésőbb 2020 júniusában akarja felbocsátani első, rögtön másfél tonnás saját műholdját, adja hírül a Pravda.

Hamarosan ezután már sor kerülne az első ember nélküli Hold-expedícióra, 2040-re a Marsra illetve aszteroidákra terveznek utakat, a megfogalmazásból nem derül ki, hogy ezt már észak-koreai űrhajósok hajtanák-e végre, vagy toivábbra is űrszondákról lenne szó.

A Nemzeti Űrbizottság közleménye hangsúlyozza, hogy az országnak „biztonsági okoból” van szüksége arra, hogy komoly űrprogramot hajtson végre. Ezzel kapcsolatban érdemes emlékeztetni arra, hogy Észak-Korea korábbi  rakétakísérleteit is békés célú programokkal magyarázta Phenjan, miközben eléggé nyilvánvaló volt, hogy a kipróbált eszközök, amelyek olykor Japán felett is áthúztak, ballisztikus fegyverek voltak.

A módosított program céljaira az észak-koreai kormányzat 410 milliárd wont, vagyis 386 millió dollárt pluszban különített el. A Pravda által idézett szakértők szkeptikusak, mondván, az űreszközöket először ki kell prüóbálni, és csak utána remélhetők komoly eredmények.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.