Eurovadászok támadó szerepkörben

Kelecsényi István   ·   2015.06.16. 11:15
cim

Nörvnich és a látogatók

Németország június 13-án ünnepelte meg a Harmadik Birodalom bukása után eredetileg Nyugat-Németországban felállított Bundeswehr (Szövetségi véderő) alapításának 60. évfordulóját. A németek a második világháború óta a berlini ILA-n kívül nagyobb nyílt katonai napokat, repülőnapokat egészen az utóbbi évekig nem rendeztek, magával a hadseregükkel sem kérkednek, mivel az elmúlt évszázadban a világot kétszer is lángba borító világháborúk fő részesei Németország fegyveres erői voltak.

Ezek az idők azonban már rég elmúltak, nemzedékek születtek azóta, és a német Bundeswehr a kétpólusú világ felbomlása után az Európai Unió tagországai legerősebb nemzetének védereje. Három fő haderőneme, a szárazföldi haderő (Heer), a tengerészet (Marine) és a légierő (Luftwaffe).

S-3 Sentry a luxemburgi AWACS flottából

Az Iho/repülés tudósítói az utóbbi ünnepségeire látogattak el. A légierő négy helyen tartott megemlékezéssel egybekötött nyílt napot, de ez nem teljesen egzakt megfogalmazás, mert Németországban, ahogy a nagyobb európai hadseregeknél is, a forgószárnyas erők nagy része a szárazföldi haderőhöz, és egy kisebb része a haditengerészethez tartozik. A légierőnél általában csak kutató-mentő, szállító és VIP feladatokra tartanak forgószárnyasokat. (Magyarországon azonban a technika kis száma miatt, minden repülőeszköz az Összfegyvernemi Parancsnokság /ÖHP/ alatt a légi haderőnem alatt teljesít szolgálatot.)

Fritzlarban és  Laupheimben elsősorban forgószárnyasok voltak a főszereplők. Előbbi helyen a Bell UH-1D, Bo-105, NH-90 és Tiger szállító és harci helikopterek dinamikus és statikus bemutatót tartottak, valamint a látogatók megtekinthették a helikopteres alakulatok életét bemutató kiállításokat a Georg-Frierrich Kaszárnyában. Lapupheimban a KSK speciális terrorelhárító kommandó egész napos látványos bemutatóján kívül a Eurocopter AS532 és CH-53 szállító-, az UH-1D kutató-mentő helikopterek mellett a Transall C-160 szállítógépet is kiállították, sőt Eurogfightert is láthatott a nagyérdemű.

C-160 Transall, a taktikai szállítás igáslova

Négy helyen azonban nem lehet egyszerre az emberfia, így pénteken a Nörvenichbe települt Federführung des Taktischen Luftwaffengeschwaders 31 „Boelcke”(TaktLwg 31 „B”) harcászati repülőezrednél vendégeskedtünk, majd másnap a Manchingi Wehrtechnische Dienststelle für Luftfahrzeuge und Luftfahrtgerät der Bundeswehr (WTD 61) kiértékelő egységnél tettünk látogatást.

Az Oswéd Bölke repülőezred két éve még 31. Jagdbombergeschwader vadászbombázó ezred volt, majd a nagy haderő-átalakítás itt is a megnevezéseket változtatta meg először, és a vadászbombázó, felderítő ezredekből harcászati repülőezred lett, bár alapvető feladatai és repülőeszközei nem változtak egyetlen kivétellel a Luftwaffe repülőseinek.

Az 51. ezred ECR Tornadója

Az egyetlen kivétel a Bölke repülőezred, amely két éve már a Nörvenichi bázison túl a Wittmundi bázison is települ. Ennek oka, hogy a Eurofighterek számának gyarapodásával felszámolták az utolsó F-4F alakulatot, a Richthofen vadászrepülő ezredet, és megalakult helyette, a Neuaufstellung der Taktischen Luftwaffengruppe „Richthofen” (TaktLwGrp „R”) vagyis egy harcászati repülőcsoport, amely a Bölcke alárendeltségébe tartozik.

Történelmileg is összefonódik a két név, a két hős élete, hiszen Oswald Bölke és Manfred Von Richthofen barátok voltak, mindketten ász pilótaként több tucat ellenséges repülőgépet lőttek le az I. világháborúban. Bölke a légierő harcászati alkalmazásának kidolgozásában, Richthofen a vadászrepülő taktikák kidolgozásában jeleskedett.

PANAVIIA Tornado IDS első ülése, még a korszerűsítés előtt

Az ezred Eurofighter többfeladatú harci repülőgéppel van felszerelve. Ezeket 2014-ig a németek vadászrepülő feladatkörben alkalmazták, bombázó és felderítő feladatra a 33. és az 51. repülőezred PANAVIA Tornado repülőgépei az elsődlegesen kijelölt egységek. Azonban luxus a Eurofightereket csak légifölény-repülőgépként alkalmazni, valamint a folyamatosan modernizált Tornadók is körülbelül egy évtizedig repülnek még, ezért már most megkezdődött a Bölcke ezrednél a csapásmérő és felderítő feladatkörre a felkészítés.

A német euróvadászok (csak a britek nevezik a gépeket Typhoonnak) már jelenleg is alkalmasak technikailag ezen feladatkörökre, fegyverzetükhöz integrálták és be is szerezték a Pawevay lézerirányítású, valamint a LJDAM (vagyis lézer és GPS irányítású) egyesített támadófegyvernek nevezett amerikai bombakitteket. A törzs alatt középen elhelyezett függesztő pontra akár Litening IIIE, célzó, akár Reccelite felderítőkonténer rögzíthető. A levegő-levegő fegyverzet amerikai AIM-120-as AMRAAM BVR és német Diethl  Iris-T közelharc rakétákból tevődik össze, bár rövid távolságú AIM-9 Sidewinder is függeszthető a gépekre.

A Bölke egyik harci együlésese, Iris-T közelharcrakétákkal és póttartályokkal: tipikus légirendészeti konfiguráció

A repülőbázis látogatásra közel 100–150 résztvevő érkezett. A repülőtéren üzem nem folyt, a NOTAM szerint egész vasárnap estig lezárták a repülőteret a nyílt napra. Ez azt is jelentette, hogy dinamikus bemutató nem volt. A saját ezred mellett viszont más német harcászati ezredek is küldtek statikus bemutatóra Eurofighter és Tornado gépeket, volt C-160 Transall taktikai szállító repülőgép, CH-53 nehéz szállító helikopter, sőt a luxemburgi felségjellel repülő NATO korai előrejelző radarrepülő flotta egyik E-3 Sentry repülőgépe is megtekinthető volt.

Kis túlzással pénteken minden látogatóra jutott egy kísérő, de ennek ellenére QR-kódos előre nyomtatott névre szóló belépőnk alapján azonosítottak, a lecsippentés után viszont nem kértek semmilyen személyi okmányt. Utána ékes német nyelven tájékoztattak minket, hogy kísérőkkel, körülbelül tíz fős csoportokban lehet megtekinteni a statikus kiállítást, és aki innen elbóklászik, azt főbelövik, megeszik, és mellesleg kirakják a szűrét a reptérről. Ezt nyomatékosította egy hatalmas német juhászkutya is, aki komor gazdájával jelezte, itt rend van, kérem.

Dinamikus bemutató, egy Tornado IDS-t húznak hangárba az itéletidő előtt

Hát rend az volt, meg a repülőgépek kordonnal elkerítve. Ez nem volt szép egy fotósoknak szánt látogatási napon: nem illik a fényképtémát körbebástyázni.  A kiállított repülőgépeket és felszereléseket viszonylag gyorsan megnéztük és lefotóztuk. Sajnos szakavatott kísérő nem volt, akitől kérdezni lehetett volna, viszont a gépek előtt táblákon olvasható volt, mi látható. Ez egy laikusnak jó dolog, de eltakarta a gép egy részét. Később már a kísérők is úgy látták, ez kevés lesz, és két hangárt is megtekinthettünk. Az egyikben a Bölke ezrednél rendszerben álló Euróvadászok rendszeresített fegyverzete, a másikban pedig egy csapásmérésre alaposan megpakolt Eurofighter volt látható. Utóbbin Litenning konténer, Iris-T rakéta függesztmény és LJDAM bombák is voltak.

CH-53, a hadsereg szállítóhelikoptere

Az ezred nörvenichi része, tehát a Bölke a csapásmérést gyakorolja nagyobb óraszámban jelenleg, a Wittmundi csoport viszont Észak Németország légirendészeti feladatkörét látja el. Ott elsősorban vadászrepülő bevetéseket légiharcot gyakorolnak. A Richthofen vett részt tavasszal a Fríz Zászló hadgyakorlaton Hollandiában, amiről helyszíni tudósítást is olvashattak.

Az Euróvadászok megtekintésekor már látszott, az Istenek nem kegyesek a fotósokhoz, és hatalmas esőfelhők közeledtek a bázis felé. Mi három perccel a zuhé kezdete előtt jutottunk gépjárművünkhöz, hogy elinduljunk a Manchingi repülőtér felé, ahol másnap a  WTD-61 nyilt napját tekintettük meg.

Csapásmérő bevetésre készen (de csak a bemutató kedvéért)

(Manchingról és az ott látottakról hamarosan beszámolunk.)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Utazzon velünk!

Az első világháborús olasz front déli szakaszát felkereső Isonzó Expressz emlékvonatra jelentkezzen a MÁV Nosztalgia Kft.-nél!

Kapcsolódó hírek