Ez a vonat nem a háborúba visz

iho   ·   2015.02.24. 18:45
00kicsi

A Nagy háború (ahogy annak idején hívták) eseményei, hősei majdnem feledésbe merültek – egyrészt a második, még nagyobb világégés írta felül az emlékezetet, másrészt az utána következő korszakban sem volt illendő az első világháború katonáira, hőseire emlékezni. Olaszország az addigi szövetséget felmondva 1915-ben lépett hadba az antant oldalán, ezzel új frontot nyitva közvetlenül fenyegette az Osztrák-Magyar Monarchiát. Isonzó, Piave, Doberdó – mind legendás, híres-hírhedt nevekké váltak. Most, a csaták centenáriumán illendő helyre tenni az emlékezetet, a történelmet, a hadszínteret, ahol mintegy másfél millió katona lelte halálát.

Balról: Schvéd Norbert ügyvezető igazgató, MÁV Nosztalgia Kft.; Dr. Töll László ezredes, főosztályvezető, Honvédelmi Minisztérium Társadalmi Kapcsolatok és Háborús Kegyeleti Főosztálya; Kun Szabó István vezérőrnagy, társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár, Honvédelmi Minisztérium; T. Hámori Ferenc ügyvezető, Indóház Közlekedési Lap- és Könyvkiadó; Pintér Tamás kuratóriumi elnök, Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítvány<br>(fotó: Vörös Attila)

Az Isonzó Expresszt a Honvédelmi Minisztérium Társadalmi Kapcsolatok és Háborús Kegyeleti Főosztálya, az Indóház Közlekedési Lap- és Könyvkiadó, a Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítvány, a Budakeszi Kultúra Alapítvány és a MÁV Nosztalgia Kft. indítja közösen, július 20–23. között, a fővédnök Hende Csaba honvédelmi miniszter.

Az Indóház Kiadó dokumentálja az Isonzó Expressz útját, állomásait, eseményeit, úti albumot ad ki, filmet készít a négynapos eseményről. A Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítvány a tudományos, történeti hátteret adja, a zarándokút egyes állomásain szakmai előadásokat tart, bemutatja a terepet. A Budakeszi Kultúra Alapítvány koordinálja a kegyeleti helyszínek rendbe tételét, kapcsolatot tart fenn az illetékes szlovéniai hatóságokkal. A Honvédelmi Minisztérium Társadalmi Kapcsolatok és Háborús Kegyeleti Főosztálya „A halálban testvérekké váltak” középiskolai tanulmányi verseny győzteseit és tanáraikat látja vendégül az útra, összesen huszonkét főt.

Az Isonzó Expressz útvonala<br>(fotó: Kemsei Zoltán)

Az érdeklődők az Isonzó expressz folyamatosan frissülő honlapján értesülhetnek az úttal kapcsolatos fejleményekről, jelentkezni a MÁV Nosztalgia Kft. weblapján, vagy személyesen a MÁV Nosztalgia Jegyirodájában lehet Budapesten a Nyugati pályaudvar 10. vágánya mellett.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek