Fecskék indultak telelni a Liszt Ferenc repülőtérről

iho/repülés   ·   2019.09.13. 08:00
fecskementes_budon0

Az eredetileg távhővezetéknek ásott árok és egy kábelcsere munkagödre egy időre fecskelakká változott a repülőtéren. A beruházó Budapest Airport úgy döntött, hogy a kis bérlők nyugalma érdekében úgy ütemezi az építkezésekhez kapcsolódó munkálatokat, hogy egyúttal biztosítja a fecskefiókák számára a nagy utazás – a téli költözés – előtti megerősödést. A BUD Cargo City építkezése mellett található munkaárokba még tavasszal, mindössze néhány nap leforgása alatt teremtettek ideiglenes otthont maguknak a partifecskék, és egészen nyár végéig nevelték ott kicsinyeiket.

A partifecske egyébként hazánk legkisebb fecskefaja, amely a többi fecskétől eltérően nem a házak eresze alá vagy gerendákra rakott sárfészkekben, hanem folyómenti partfalakba, löszfalakba, homokbányák és munkagödrök falába fúrt lyukakban fészkel. A fiókák átlagosan 22 nap alatt hagyják el a fészket, de szüleik még a kirepülés után is etetik őket egy ideig, és rendületlenül hordják nekik a legyeket, szúnyogokat és levéltetűket. Vonulás előtt nagyobb csapatokba verődnek, és szeptember közepén indulnak útnak Afrika felé.

A szakemberek sokáig nem tudták, hogy pontosan hol telelnek a partifecskéink, mivel gyűrűzött példányokat ritkán sikerült befogni. Csupán néhány évvel ezelőtt vált lehetővé, egy új módszerrel, a fény-adatokat rögzítő geolokátorok segítségével megismerjék az útvonalukat. A parányi „hátizsákkal” felszerelt magyarországi fecskék adataiból kiderült, hogy a jelölt példányok a Szaharán túl, a Csád-tótól délre eső területeken töltötték a telet.

Vonulási útvonaluk és telelőhelyük megismerésének természetvédelmi szempontból kiemelt jelentősége van, mivel a fecskék drámai módon fogyatkoznak egész Európában, és védelmükhöz hozzájárulhat, ha a kutatók megismerik ennek okait. A klímaváltozás, a rovarölő szereket használó intenzív mezőgazdaság, és az élőhelyek eltűnése mind hozzájárul a fecskék drasztikus fogyatkozásához.

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren egyébként nemcsak partifecskék, hanem molnárfecskék is élnek. Körülbelül negyven fészek található a tavasszal felújított és áthelyezett utashidak alatt, és egy kicsit távolabb, a repülőtér tűzivíztározója melletti épületre is helyeztek ki számukra műfészkeket, bízva abban, hogy jövőre már ezeket is birtokba veszik. A most útnak indult partifecskéknek pedig jó utat kíván a Budapest Airport csapata, elismerve a repülésben tanúsított fantasztikus teljesítményüket: az aprócska, körülbelül tizenhárom grammos madarak négyezer kilométert tesznek meg a Szaharán túli telelőhelyükig.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Közlekedésfejlesztés Smart City

Gyerünk a rakpartra le!

BKK/iho   ·   2024.03.28. 19:20

Az ünnepi hosszú hétvégén, március 29-én reggeltől április 1-jén estig ismét megnyílik a Pesti alsó rakpart a mozogni és kikapcsolódni vágyók előtt a Margit híd és az Erzsébet híd közelében lévő Irányi utcai lehajtó között.