Fejlesztik az 54-es főutat

iho/közút   ·   2019.12.22. 15:00
400px_54esut

Az autópálya és az 5-ös főút közötti, 5,7 kilométer hosszú útszakasz fejlesztésével javul Kecskemét elérhetősége, lerövidül a város és az M5-ös közötti eljutási idő, továbbá kedvezőbb lesz a város déli ipari területének kiszolgálása. A beruházás keretében a bővítés mellett az M5-ös 91–Kecskemét dél elnevezésű csomópontjánál a korábbi útkereszteződések helyén biztonságos, nagy áteresztőképességű turbókörforgalmak épültek. Hasonló kialakítású körforgalmakat hoztak létre az 541-es főút (Halasi út), a Búzakalász utca, valamint az 5-ös főút kereszteződésében is. A Búzakalász utcánál elkészült két kerékpáros aluljáró is, amelyeken áthaladva lehet megközelíteni a Daimler úti és a városföldi kerékpárutat.

Az 5-ös főút kecskeméti szakasza és az M5-ös autópálya között négysávossá vált az 54-es főút (térkép forrása: NIF Zrt.)

A munkák koronaélen belül elkészültek, júniusig azonban még dolgoznak a befejező feladatokon, ezek azonban már nem tesznek szükségessé jelentős korlátozásokat a főútvonalon. A teljes befejezéshez szükséges még a főút melletti ingatlanok kiszolgálását biztosító szerviz- és kerékpárutak megépítése. Az 541-es főútnál és az 5-ös főútnál elkészültek a kerékpáros aluljárók is, a csatlakozó kerékpárutak a fejlesztés második ütemében készülnek el, várhatóan 2020 második félévére. A kapacitásbővítésnek köszönhetően csökkennek az útszakaszon időszakosan jelentkező torlódások, ezáltal a közlekedők rövidebb idő alatt érhetik el az M5 autópályát.

A fejlesztés az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) megbízásából, a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában, hazai forrásból valósul meg.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek