Fejlődő csomagolócég, kereskedőházi segítséggel

MTI/iho   ·   2017.10.25. 20:02
wpa-logo0

A Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) tájékoztatása szerint a WPA Packaging Kft. mint a nagyváradi regionális képviseletük kiemelt partnere a román piacon első lépésként tízezer euró alaptőkével 2016 novemberében szolgáltató céget hozott létre csomagolóanyagok értékesítésre, vevőkiszolgálásra, raktározási és logisztikai feladatokra.

Az MNKH közreműködésével piacát bővítő WPA Packaging Kft. a cégalapítással új munkahelyeket teremtett az erdélyi magyar közösség aktív munkavállalóinak, az idén több mint 460 millió forint értékben exportált csomagolóanyagot a romániai piacra elektronikai, autó- és bútoripari cégeknek – közölte a nemzeti kereskedőház. A WPA Packaging Kft. nyilvános cégadatok szerint 2016-ban tízmillió euró árbevételt ért el, ennek huszonöt százalékát exportból, és a cég tájékoztatása szerint terveik alapján ez a volumen az idén négy-öt százalékkal növekedhet.

Oláh Zsanett, a Magyar Nemzeti Kereskedőház vezérigazgatója a közleményben kiemelte, a termékportfóliójával Csehországban és Szlovákiában is jelen lévő WPA Packaging romániai sikere példázza, nemcsak kezdő exportőröknek tudnak szakmai támogatást adni. A kereskedőház közleményében hangsúlyozza: Magyarország külkereskedelmi mutatóiban is megfigyelhető, hogy a román piacra irányuló magyar export 2010 és 2016 között mintegy 800 millió euróval bővült, 3,8 milliárd euróról 4,6 milliárd euróra.

Magyarországnak Románia a második legjelentősebb európai felvevőpiaca, az MNKH hét külképviseleti irodát működtet az országban, amelyek feladata a határokon átívelő gazdaságfejlesztés mellett a sikeres exporttevékenység megkezdéséhez szükséges tudás és kapcsolatrendszer biztosítása a magyar vállalkozásoknak.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek