Finnország megmentett Ikarusai

Ács Attila   ·   2021.06.05. 18:00
Finn_Ikarus_E94_1

Nem tűnnek el nyomtalanul a magyar buszok a nyelvrokonainktól (sem).

Hogy itthon és a „keleti blokkban” mára már valóságos kultusza van az Ikarusnak, az szinte magától értetődő, azt viszont talán kevesen gondolnák, hogy még olyan országokban is akad rajongója az egykori patinás márkának, ahol – valószínűleg sokan nem is tudják – egykor szintén közlekedtek magyar buszok.

Az Angliába került ex-BKV-s 260-as történetét három éve elsőként mutattuk be, ezúttal viszont az ezer tó országába, vagyis Finnországba látogatunk el.

Nyelvrokonainkhoz is került ki ugyan néhány 200-as és 400-as szériájú busz, de az igazi ismertséget az Egyedi termékei, azon belül is az E94-esek hozták el az Ikarusnak; 1996 és 2006 között összesen 338 példányt vásároltak ennek a típusnak a különböző változataiból (kétszázhuszonnégyet Scania, száztizennégyet Volvo alvázon) – ez azt jelenti, hogy a típusból valaha gyártott mennyiségnek bőven több mint a fele ebbe az országban kötött ki. (A finn Ikarusokról bővebben.)

Kattintson képeinkre, nézze meg galériánkat!

Történetünk főszereplője, Teemu Collin a kilencvenes években még gyerekként találkozott először az Ikarusokkal Helsinkiben, majd később vezette is őket, talán akkor szerette meg igazán őket. Az évek teltek, folyamatosan érkeztek az új buszok a városba, az E94-esek ideje sajnos ott is lejárt, ám Teemu úgy döntött, hogy az utolsó példányokat „megmenti”, hiszen annyira hozzá nőttek.

Szerencsére nem volt nehéz dolga, a cég – ahol egyébként a mai napig is vezet – nem gördített semmilyen akadályt az adásvétel elé, így 2017-ben az EZI-734 rendszámú, 2001-es gyártású, régi homlokfalas, háromtengelyes, Scania alvázas már a nevére is lett írva. Ezt 2020-ban a BJF-891 rendszámú, szintén Scania alvázas, de kéttengelyes és már faceliftes E94-es követte, ami az utolsó forgalomban lévő Ikarus volt Helsinkiben.

A típus megítélése vegyes volt az ottani sofőrök körében, sokan panaszkodtak a gyenge fűtésre, a korai szénacél vázas példányoknál gyakori probléma volt a korrózió, az újabb, rozsdamentes acélból készülteknél pedig előfordult a váztörés is, akár csak az itthon értékesített E94-eseknél. Ennek ellenére azért büszkeséggel tölthet el minket, hogy közel negyed századon át magyar buszok (is) futottak a finn fővárosban elég nagy darabszámban, sajnos hazai gyártó hasonló kaliberű exportsikerről azóta se tudott beszámolni.

Teemu egyébként nem csak az E94-eseket, de időközben Magyarországot is megszerette: többször is járt már nálunk az elmúlt években; természetesen mindig a még forgalomban lévő Ikarusokat és a buszos találkozókat igyekszik felkeresni elsősorban.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek