Lassabban fejlődik Florida

Molnár András   ·   2011.07.20. 17:00
kiskep

Florida első embere először, január 29-én a SunRail elővárosi projektet fagyasztotta be, elrendelve annak fél éven belüli teljes jogi átvilágítását, majd bő két héttel később gyakorlatilag „kivégezte” az állam nagysebességű vasúti tervezetét, amelyre több európai járműgyártó és vasútépítő cég is komoly várakozásokkal tekintett: visszautasította a 2,4 milliárd dolláros állami támogatást.

A Baby Bullet becenevű MP36PH-3C mozdonyok viszonylag elterjedtek az Egyesült Államokban: a SunRailen kívül kilenc szolgáltatónál összesen 87 gép van állományban

A SunRail vizsgálata a vártnál hamarabb befejeződött, így a kormányzó július elsején engedélyt adott a folytatásra. A hét elején a szövetségi közlekedésügyi államtitkár, Ray LaHood Orlandóba utazott, hogy bejelentse: a kormányzat megítélte az államnak a projekt kivitelezéséhez szükséges 50 százalékos támogatást, azaz 178,6 millió dollárt. A fennmaradó részen fele-fele arányban osztozik Florida állam a nyomvonalon található megyei és helyi önkormányzatokkal.

A DeBary és Sand Lake között épülő 50 kilométeres első szakasz 12 állomásával 2014 májusára készülhet el. Florida 432 millió dollárért veszi meg a használati jogot a CSX vasúttársaságtól, amely továbbra is közlekedteti tehervonatait a vonalon.

Floridai hangulatú BiLevel. Bár nem repíti az utasokat több száz kilométerre egy óra alatt, legalább tágas lesz a SunRail személykocsi állománya

A járműpark 14 Bombardier BiLevel kétszintű személykocsikból, valamint hét, a MotivePower által gyártott MP36PH-3C típusú mozdonyból áll. A BiLevel vagonok nem jelentenek újdonságot a floridaiaknak, több vonalon is sikerrel alkalmazzák elővárosi ingavonatokon. Csúcsidőben félóránként, azon kívül kétóránként járnak majd a szerelvények.

Florida tehát nem hagyta el a járt utat a járatlanért. Kérdés, hosszú távon mennyire lesz kifizetődő ez a taktika.

Kapcsolódó hírek