Fokker-feltámadás?

iho   ·   2014.08.12. 08:45
cim

Egyre közelebb látszik a megvalósulás, talán beérnek az évek óta tartó erőfeszítések a nagy hírű holland repülőgépgyártó működésének helyreállítására, legutóbbi, nem igazán sikeres utasszállítója modernizálására és piacra dobására. A múlt hónapban Farnborough-ban tartott repülőszalon egyik érdekes momentuma volt a tájékoztató, amelyen elmondták, az utódcég, a Netherlands Aircraft Company már a projekt finanszírozásán dolgozik.

Egy mai Fokker 100-as...

Korábban Rekkof néven ezzel ugyanaz a Panta Holding próbálkozott, amely Fokkerekkel üzemelő kisebb diszkont-légitársaságokat is finanszírozott, például a csődbement Olt Expresst. Ugyanez a holding menedzseli a mostani kísérletet is. A Rekkof kapcsán elsősorban indiai gyártásról volt szó, és a kisebb, 70-es Fokker feltámasztásáról, most azonban a nagyobb verzió felé fordul a figyelem, követve a globális tendenciát, amely ugyanolyan fogyasztás mellett minél több utas szállítását részesíti előnyben, az egy ülésre jutó költségek csökkentése érdekében. A Rekkof kísérletet elsöpörte a válság. Attól most is óvakodtak a cég képviselői, hogy pontos menetrenddel álljanak elő, de „néhány hónapon belül” úgymond jelentős előrelépésre számítanak a folyamatban.

Az F120NG néven futó projekt lényege, hogy a Fokker-100-as meghosszabbításával és modernizálásával, és persze új hajtóművekkel és modern, „nagyképernyős” pilótafülkével egy 125–130 utas szállítására képes gépet kapjanak. A törzs ugyanaz marad (a kabin tipikus elrendezése soronkénti öt, 3+2 ülés), a szárnyak azonban újak lesznek, nagyobb lesz a fesztávolságuk, wingletekkel és más aerodinamikai nóvumokkal gyártják majd őket.

...és a 120NG fantáziaképe

A Rolls-Royce Tay hajtóműveket a most „divatos” P&W GTF család egyik tagjával váltanák fel, a PurePower PW1X17G integrálása dolgában már megegyezett a hajtómű gyártója és a holland cég.

A hajtómű típusa egyben elég világos jelzése annak is, milyen piaci szegmensben jelenne meg a régi-új típus, és milyen más gépekkel versenyezne. Nyilván a legfőbb vetélytárs a Bombardier CSeries családja, amelynek a berepülési programja momentán még mindig áll, és a kanadai gyártó továbbra is keményen küszködik azzal a helyzettel, amit egy teljesen új sárkányszerkezet és egy teljesen új hajtómű párosítása jelent: az újjászülető Fokker kétségkívül  valamivel könnyebb helyzetben lenne a maga gépe kibocsátásával.

A Malév a rövidebb, 70-es változatot repülte

A Netherlands Aircraft Company ezen kívül még versenyezni fog a japán konstrukcióval, az első példány repülése előtt álló Mitsubishi Regional Jet ugyan valamivel kisebb, de tervezik ennek is a hosszabb változatát. Az igazi nagyágyú azonban a kategóriában az Embraer, amelynek nagyobb, 190-es és 195-ös verziói kemény ellenfelet jelentenek, ez épp Farnboroughban is bebizonyosodott, ahol igen magas rendelésszámot értek el a brazil gépek.

A gyári portál bölcsen nem ezekkel a nagyobb Embraerekkel, hanem a kisebb 175-össel hasonlítja össze a 120NG-t, mondván, annál egynegyedével több utast szállít, dehát valójában nem ez, hanem a 195-ös brazil altípus az igazi versenytárs a piacon. A gyár állítása szerint ugyanakkor a gép az új hajtóművekkel és kompozit-részegységekkel könnyebb lesz, mint a versenytársak azonos kategóriájú típusai.

A Cityhopper a 100-asokat már kivonta a flottából, 70-esekkel még repül

Kétségtelen ugyanakkor, hogy a Fokker-100 hosszabb utódja szerencsés „alálövés” a legnagyobb versenytársakkal összehasonlítva, hiszen mind a Boeing, mind az Airbus felhagyott ezzel a gépkategóriával, egyikük sem viszi tovább legkisebb keskenytörzsű gyártmányait, az A318-ast illetve a B-737-600-ast a neo illetve MAX modernizálási programokra.

A hollandok mindenesetre azt ígérik, hogy az eredetihez képest a 120NG feleannyi üzemanyagot fogyaszt egy ülésre számítva, ami már tényleg versenyképes adatnak tűnik. Ami érdekessé teszi még a programot, a cég vezetőinek eltökéltsége, hogy a gépet Hollandiában gyártsák: az eredeti Fokker 70/100-as család egyebek mellett épp azért nem volt versenyképes, mert a teljes vertikumában európai termék volt, ami az akkoriban „divatba jött” ázsiai bedolgozók alacsony bérei miatt nagy hátránya volt a Fokkernek. Ma már azonban a bérköltségek között kisebb a különbség.

A Fokker jetjei eddig nem hoztak átütő sikert, vajon a 120NG eltalál-e egy igazi piaci rést?

Mostanság az „eredeti” Fokkereket leginkább leépítik a légitársaságok. Amúgy sem épültek túl nagy példányszámban, a rövidebb, a Malévnál is szolgált 70-ből egy protopéldány és 47 sorozatgép készült, a 100-asból 283, de a keskenytörzsű világban ez sem számít túl nagy sorozatnak. A 70-esből a tavalyi állapot szerint 43 szolgál még, a hosszabb törzsűből 157. Ahhoz, hogy a 120NG sikeres legyen, sokkal nagyobb sorozatok kellenének. A cég tervei szerint az első gép 2019-ben állhatna szolgálatba.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek