Főtartó a tervezett élettartamon túl: A380-as szárnyprobléma

iho   ·   2014.03.11. 18:30
A380-800_SIA_cim

Az Airbus azt kéri a vásárlóitól, hogy a korábban előírt 12 év helyett hatévenként vizsgálják meg a kétszintes óriásgépek, az A380-asok szárnyfőtartóinak állapotát. A változást egy a brémai tesztközpontban lezajlott próbasorozat indukálta, amelynek részleteit a cég nem hozta nyilvánosságra.

Az Airbus szóvivője ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a szóban forgó szerkezeti próba során az A380-asok tervezett élettartamának háromszorosát modellezték. Bőven túl azon a határon, mint amennyit a repülőgép forgalomban tölt – hangsúlyozta a szóvivő.

Az A380-asok közül az első példányok 2007 végén álltak forgalomba a Singapore Airlines flottájában, vagyis ezek a gépek épp, hogy túlhaladták a hatéves szolgálati kort. Ugyanakkor a közülük megvizsgált, hat évnél idősebb gépeken nem találtak fáradásos problémákat.

A típus legfőbb vevője, az Emirates első gépe 2008 nyarán álltak szolgálatba, tehát ennek az évnek a második felében lépik át a hatéves kort.

Egyelőre a légitársaságoknak nincs semmi más kötelezettségük, mint megvizsgálni a főtartót, és ha szükség is lenne beavatkozásra, azt az Airbus szerint a rutin karbantartási munkák során el lehet végezni.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.