Friss szelek Ferihegyen: kell a Malév, idén épül Cargo City

Márványi Péter   ·   2012.01.23. 15:15
cim1

Fantasztikus, briliáns vagy csak egyszerűen: rekord. A Budapest Airport vezetőinek évindító sajtótalálkozójukon volt bőven jelzőjük 2011 jellemzésére, ami persze érthető, egyrészt a 2008–2010-es válságos évek után, másrészt mert a tavalyi majd kilencmillió utas Ferihegyen tényleg nagy siker, különösen annak fényében, amit Jost Lammers vezérigazgató külön kiemelt, vagyis hogy az abszolút szám mellett a növekedés volt jóval magasabb, mint az európai átlag.

A SkyCourt minőségi ugrás reptérnek, utasnak egyaránt <br>(fotók: Budapest Airport)

Ami pedig a fontos eseményeket illeti: a SkyCourt átadása minőségi változást hozott a reptér életében, de egy felmérés eredményei szerint az utasoknak is ez a véleményük. Az olyan járatok beindulása, mint New York az American Airlines és Doha a Qatar hálózatában, különösen biztató fejlemény volt tavaly. Egyébként a BA egyik vezetője különbeszélgetésünk alkalmával kijelentette, biztosra veszi, hogy az American vissza fog térni még idén Budapestre.

Ugyanakkor a felfokozott jelzőhasználat ellenére a tájékoztató meglehetősen reálisan alakult, amikor a 2012-es kilátásokról volt szó: a reptér vezetői idén nem számítanak ekkora növekedésre, sőt éreztették, hogy az adott gazdasági körülmények között a szinten tartást is eredménynek tekintik.

A Qatar nagy siker, már sürítette is a járatait

Kam Jandu légi közlekedési igazgató szavaiból kitűnt, hogy a tavalyi felfutást elsősorban a hagyományos társaságok szállították a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérnek, az viszont egyértelműen fontos, hogy Budapest egyszerre öt low-cost társaság menetrendjének része, egyébként ezzel kapcsolatban a BA-főnökök jelentőségteljesen utaltak egy holnapi sajtótájékoztatóra, amelyen ennek a szegmensnek a piacvezetője, a Ryanair jelent be valami fontosat Budapesten. Hogy mit, azt nem mondhatták el, de a jelen lévő újságírók egyöntetű véleménye, hogy a társaság visszatéréséről beszélnek majd az írek.

A charter-market nem túl nagy részesedéssel szerepel, de 2012 a bázisévhez képest komoly felfutást mutathat, aminek az az egyszerű magyarázata, hogy a bázisév első felét sok charterdesztináció esetében elvitte az észak-afrikai felfordulás.

Sokan biztosra veszik, hogy az American még az idén visszatér Budapestre

A reptér további erőfeszítéseket tesz a hosszú távú járatok idecsalogatásáért, a most zajló tárgyalások lehetséges eredményeként Kam Jandu olyan ígéretes városneveket említett, mint Chicago, Toronto, Tokió és Bangkok. Az ilyen járatok mind a légitársaság, mind a reptér számára a legértékesebb üzleti szegmenst jelentik. Ezzel kapcsolatban tette fel az iho/repülés a kérdést a budapesti reptérfőnököknek: ha ilyen reális elképzelések vannak, vajon tud-e ezzel lépést tartani maga a reptér, hiszen jelenleg csak három olyan utashíd van Ferihegyen, amelyhez szélestörzsű gépek állhatnak. Nos, a reptér következő ötéves fejlesztési koncepciójában sem új „pier” nem szerepel a SkyCourt toldalékaként, sem ezzel együtt új utashidak építése.

De a koncepció rugalmas: ha kiderül, hogy szükség van rájuk, relatíve rövid idő alatt elkészíthetőek az új létesítmények, kb. annyi idő alatt, mint maguknak a hosszú távú járatoknak az előkészítése: 14-15 hónap. Az engedélyek megvannak, ha az igények úgy diktálják, bármikor megkezdhető az építkezés. Egyébként ebben a pillanatban több az utashíd, mint az igény, egyrészt mert nemcsak a kifejezetten low-cost társaságok, hanem más cégek számára is az a „low cost”, vagyis alacsony költség, ha buszos állóhelyekre megy a gépük – és ez nem a reptér, hanem a társaság döntése – másrészt a Malév gépeinek jelentős része, vagyis a Q400-asok nem is tudnak utashídhoz állni.

A BA a Malév túlélésére számít

Ne kerülgessük a legforróbb kását: az újságírók természetesen rákérdeztek arra, mennyiben változtathatja meg a BA üzleti terveit, idei pozícióját, ha a nemzeti légtársaság netán csődbe megy. Nos, a reptériek mind a tájékoztatón, mind az utána következő beszélgetések során egyértelműen azt hangsúlyozták, hogy ők nem számítanak erre a fejleményre. Sűrűn idézték a kormány álláspontját is a nemzeti légitársaság fenntartásának fontosságáról, de a maguk üzleti megítélése szerint is a Malév az elmúlt hónapok eredményeivel azt üzente, hogy a légitársaság él, életképes, és jó az üzleti modellje. A BA a maga módján, és nyilván a maguk jól felfogott érdekei szerint is próbálja segíteni a társaságot például azzal, hogy erősen támogatja a Malév igazgatóságának kiköltözését Ferihegyre, az első épületet már tavaszra fel is újítják, és új helyet biztosított a személyzetek számára közvetlenül a Malév által használt terminál mellett. Olyan típusú támogatásról azonban, amit az iho tudósítója felvetett, hogy netán csökkentsék a nemzeti légitársaság számára a reptéri díjakat és illetékeket, nem lehet szó, de ez nem a reptér jóindulatán, hanem a hazai és uniós versenyszabályokon múlik.

Fellendülő cargoüzletág: a Cargolux 747-esei sűrűn mosolyognak Budapesten

Alan Bork kereskedelmi igazgató többek közt arról beszélt, hogy milyen új üzletek, létesítmények teszik kellemesebbé a reptéri tartózkodást az utasok számára, neki is volt egy fontos bejelentése: idén ismét megnyitják a látogatóteraszt, igaz, a biztonsági intézkedések egyikeként üvegfal is lesz a reptér felé eső peremén, ami a spottereknek üröm az örömben, viszont lesz egy kis kávézó is a teraszon. Az itt tervezett időtöltés kellemességét Hardy Mihály kommunikációs igazgató azzal az érdekes adattal is megerősítette, hogy Ferihegy levegője az egyik legtisztább Budapesten, csak a hűvösvölgyihez hasonlítható.

René Droese ingatlangazdálkodási igazgató közölte az idei év egyik legfontosabb hírét: miután több mint egyesztendős kemény munkával sikerült valamennyi engedélyt megszerezni hozzá, áprilisban megkezdődhet a Cargo City építése a 31R pályától keletre fekvő területen. A teherfuvarozás számára amúgy is nagyon jó év volt 2011, a világtrenddel ellentétben náluk erősödött ez az ágazat, egyfelől a jelenlegi teherközpont felújítása, másrészt az olyan nagy társaságok révén, mint a Cargolux, illetve a tavaly belépett Turkish Airlines. A tervezett reptéri hotel építéséhez viszont még nem tudni, mikor kezdhetnek hozzá, különféle jogi és földhasználati kérdéseket kell tisztázni, illetve dönteni magáról a beruházásról: a hoteloperátorok mindenesetre érdeklődnének a szálló iránt.

Megvan a helye a hotelnek és a gyorsvasútnak is, de hogy ezek mikor épülnek, azt még nem tudni Ferihegyen

Végül az iho/repülés kérdésére még egy érdekes ügyre kitértek a reptér vezetői: folytak és folynak tárgyalások a MÁV képviselőivel is egy a reptér és a város közötti gyorsvasút létesítéséről. Technikai akadály nincs, hogy ki lesz, aki pénzt ad hozzá, azt mostanság még nem tudni, noha ősszel kínai befektetőkről lehetett hallani a kormány részéről. A Budapest Airport nyitott erre a fejlesztésre, a jövőbeni gyorsvasút állomásának a helye megvan, oda mást nem fognak építeni, a többi nem rajtuk múlik.

Kapcsolódó hírek