Futótörés a szigeten

iho/repülés   ·   2012.06.16. 19:09
cim

A Blue Islands légitársaság G-DRFC lajstromjelű ATR-42-300 -as gépe Guernsey szigetéről egy másik csatorna-szigetre, Jerseybe teljesített járatot. 40 utassal és három főnyi személyzettel a fedélzetén rendben leszállt a 27-es pályán, de mikor lefordult volna róla, a bal futója összesroskadt. Ez a jármű a 7. legyártott ebből a típusból.

A baleset során senki nem sérült meg, de Jersey repülőterét hét órán át zárva kellett tartani. A repülőtér igazgatója a BBC-nek elmondta, szerencse a szerencsétlenségben, hogy a futó nem a földetérés pillanatában adta meg magát, amikor a gép még komoly sebességgel mozgott.

A Blue Islands szóvivője megerősítette: a leszállás rendben megtörtént, a balesetet eddig ismeretlen mechanikai hiba okozhatta leforduláskor. A vizsgálat természetesen megkezdődött, a légitársaság elégedetten nyilatkozott a személyzet és a repülőtéri szolgálatok gyors beavatkozásáról, az utasok biztonságba helyezéséről. A gépet ugyanis 45 másodperc alatt sikerült kiüríteni.

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.