Galícia Expressz 2018

T. H. F.   ·   2018.06.23. 15:45
400galex

A 2015-ben indult első világháborús, történelmi vonatutak méltó folytatásaként július 15–19. között látogat Lengyelországba a Galícia Expressz 2018. Az emlékút a MÁV Nosztalgia Kft. szervezésében, a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeum támogatásával jön létre, a 2015–17-es Isonzó Expressz szerves folytatásaként. Az Isonzó Expresszel éppen az volt az akkori szervezők szándéka, mint a maiaké a Galíciával: az utazás résztvevői felkeresik az egykori világháborús helyszínek elsősorban magyar vonatkozású emlékhelyeit, hogy kegyelettel emlékezzenek az első világháborúban elesettekre.

A Galícia Expressz július 15-én Budapestről, a Nyugati pályaudvarról indul ötnapos emlékútjára. A zarándoklat jellegű programsorozat több galíciai települést is érint, például Limanowát, Gorlicét, Rzeszówot és Przemyslt. A szervezők a szakmai, történelmi előadások, a hagyományőrzők katonai bemutatói mellett színvonalas zenei programmal is készülnek. A vonaton a Sebő Együttes zenél majd a Kossuth-díjas Sebő Ferenc vezetésével.

Az emlékvonat programjának kiinduló és végső állomása Krakkó. A Galícia Expressz történelmi körutazása során több helyszínen koszorúzással, katonai tiszteletadással egybekötött megemlékezéseket tartanak. A központi megemlékezés az utazás harmadik napján, július 17-én Przemyslben lesz, ahol lengyel–magyar katonai tiszteletadással és koszorúzással emlékeznek az első világháborúban elesett hősökre.

A vasút a háborúban a katonákat és az utánpótlást szállította, most a megemlékezőket

Mint ismeretes, 1914. december 10-én az orosz 3. hadsereg váratlan és sikeres ellentámadást hajtott végre a kelet-galíciai fronton, de a vezérkar hezitálásának következtében ez harcászati értelemben kihasználatlan maradt. Annál veszélyesebb volt az orosz VIII. hadtest ismétlődő támadása rrzegovina–limanowai utat tartó vékony vonal, a Jabloniec-hágó ellen. Ide szorult minden környéken harcoló osztrák-magyar egység: a 9-es Nádasdy huszárok Muhr Ottmár parancsnoksága alatt, a 10-es huszárok, a jász-kun huszárok, a 3-as szegedi honvéd huszárok és más gyalogos, kiegészítő egységek. A több hullámban rohamozó orosz támadók mind gyakrabban érték el a mieink állásait, s akkor már tényleg nem maradt más, mint a visszavonulás, vagy – a közelharc életre-halálra. A harc december 11-én a hajnali és reggeli órákban érte el tetőpontját, és a gyalogosan küzdő osztrák–magyar lovasság legmaradandóbb emlékű fegyvertényeként az oroszok visszavonultak, a limanowa–łapanówi hadműveletekben vereséget szenvedtek – a sikerért igazi elismerés az ott küzdő magyar katonákat illeti meg.

Az Osztrák–Magyar Monarchia a XIX. század közepétől az első világháborúig Przemyśl körül 45 kilométer hosszan erődítmény rendszert épített a cári Oroszország katonai fenyegetése esetére. Az erőd az első világháború legsúlyosabb ostromait élte át (legtöbb védője magyar volt), és az első két csatában Ausztria–Magyarország súlyos vereséget szenvedett. Orosz hadifogságba esett kilenc tábornok, 2593 tiszt, s mintegy 117 ezer osztrák–magyar katona. Az erődöt végül a központi hatalmak a Gorlicei áttörést követően, 1915. június elején foglalták vissza.

A Galícia Expresszre még lehet jelentkezni, az érdeklődők Standard és Pullman Club osztályra válthatnak jegyet. A részletes programról a MÁV Nosztalgia honlapja tájékoztat.

Tervezett menetrend:

Budapest–Szob–Galánta–Zsolna–Krakkó (július 15.)

Indulás, Budapest, Nyugati pu.: 06:28; Vác: 07:05; Szob: 07:33; Párkány (Stúrovo): 07:53; Krakkó-Plaszów (Krakow-Plaszów): 17:30.

*

Krakkó–Zsolna–Galánta–Szob–Budapest (július 19.)

Indulás, Krakkó-Plaszów (Krakow-Plaszów): 11:00; Párkány (Stúrovo): 19:29; Szob: 19:55; Vác: 20:17; Budapest, Nyugati pu.: 20:54.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk!Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek