GAT és Platinum Lounge: Celebi-nap Budapesten

Márványi Péter   ·   2015.01.14. 16:15
cim

Kényelmes kis terminál, kellemes kilátással a GA előtérre

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérnek egy közönséges földi halandók által ritkán látható tája a GAT, General Aviation Terminal, különösen mióta az 1-es terminálon megszűnt a személyforgalom: a létesítmény gazdája egyben a Budapest Airport egyik legfontosabb partnere, a három nagy ferihegyi kiszolgáló cég egyike, a Celebi.

A Celebi-vezér beszédet tart...

A Celebi nyitott nap első sztárja ez a mostanra teljesen felújított kis ékszerdoboz volt, azoknak a különleges utasoknak az érkezési és induló pontja, akik üzleti illetve magángéppel járnak a világban, kezdve a nagy cégek főnökeitől, folytatva az olyan celebeken át, mint a filmsztárok, egészen a Forma–1 csillagaiig. A török cég a BA tájékoztatása szerint tavaly ötéves bérleti szerződést kötött a Budapest Airporttal a GAT váró üzemeltetésére és földi kiszolgálási szolgáltatások nyújtására. Ennek értelmében a repülőtér teljes körűen felújította a kisgépes terminál épületét, illetve az ahhoz tartozó forgalmi- és üzemi területeket (pl. biztonsági ellenőrzés, határellenőrzés és vámvizsgálat).

...a Celebi-elnök nyilatkozik egy török tévétársaságnak

A Celebi a maga részéről a váró áttervezését és kialakítását vállalta. A felújítás tehát nemcsak a valóban gyönyörű belső berendezést érintette, hanem a biztonsági rendszert is (bizony, még az olyan hírességeknek is át kell esniük a vizsgálaton, mint az Angelia Jolie–Brad Pitt páros, miután Budapesten forgattak).

Az ilyen létesítményekre nagyon is igaz az, amit Onno Boots Celebi-vezérigazgató mondott, miszerint ebben a műfajban a kiválóság az alapkritérium. Budapest légikikötője a cég számára azért is nagyon fontos, emlékeztetett beszédében, mert Ferihegy volt a török vállalat első igazi kilépése a nemzetközi porondra, tehát az első igazi referenciája a világpiacon.

Nem túl nagy épület az 1-es mellett...

Jelenleg az itt működő légitársaságok mintegy egyharmadának a kiszolgálását végzi, vagyis szolgálatosaival, járműveivel a 2-es terminálokon és előterein, a gépek körül az érkező és induló utasok is sűrűn találkozhatnak. A prémium-utasok pedig a 250 ezer euró költségen felújított Celebi Platinum Lounge kényelmére és kellemes atmoszférájára számíthatnak a 2B terminálon, amit most szintén bemutattak újjá varázsolt állapotában a sajtó képviselőinek.

...belülről mégis a tágasság érzetét kelti

Az ilyen típusú speciális várók régóta az egyik legfontosabb vonzerőt jelentik azok számára, akik szívesen megvásárolják az emelt szintű szolgáltatást biztosító jegyeket: bizony, és ezt valamennyi hagyományos légitársaságnak tudnia kell, az utazás teljes élménye nem a gépbe szálláskor kezdődik, hanem jóval előbb.

Enyhén ködös reptéri romantika: előtérben a business-jetek, háttérben a teherszállítók

A földi kiszolgálás minősége meghatározó, és ez még a diszkontmodell szerint működő légitársaságoknak is fontos lehet, a hálózatiaknak pedig egyenesen döntő a piaci siker érdekében, különösen egy olyan iparágban, amelyben ma már sok mindenben az öböl-menti sokcsillagos társaságok teremtik a normákat. (A Celebi Budapesten például sok más társaság mellett a Qatar Airways földi kiszolgálását végzi.)

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek