Gondot okoz a hó Ferihegyen is

MTI   ·   2013.01.18. 18:19

A havazás miatt csak egy pályán tudnak fel- és leszállni a repülőgépek a fővárosi Liszt Ferenc-repülőtéren. Pénteken két járatot törölni kellett, mert más európai nagyvárosokban is erősen havazik – mondta Hardy Mihály, a Budapest Airport kommunikációs igazgatója.

Az igazgató közlése szerint a sózás ellenére már nem olvad el a hó a repülőtér felszállópályáin, így csak váltakozva lehet üzemeltetni őket: amíg az egyiket takarítják, addig a másikat használhatják a repülőgépek. Ez azonban nem okoz gondot a légi közlekedésben, a forgalom folyamatos, bár a gépek jégtelenítése akár 30 percig is tarthat – fűzte hozzá.

Hardy Mihály elmondta azt is, hogy pénteken eddig csak a Lufthansa Münchenből és a British Airways Londonból induló egy-egy járatát kellett törölni, mert a két nagyvárosban is erősen havazik. Hozzátette: mindkét cégnek lesznek még e napon járatai Budapestre, így az utasokat valószínűleg még pénteken el tudják szállítani.

Kapcsolódó hírek