Gyakrabban járhatnak a tehervonatok Oroszország és Észak-Korea között

iho/vasút   ·   2023.02.07. 12:00
eszakkorea_vonat

Habár a vasúti teherforgalom közel sem élénk a két ország között, az oroszok növelni akarják a szerelvények gyakoriságát. A szállítmányok gyakran lovak – és fegyverek is?

Nem sokkal azt követően, hogy az Egyesült Államok azzal vádolta meg Észak-Koreát, hogy Oroszországba szállított fegyvereket – amit természetesen mindkét ország tagadott –, Oroszország észak-koreai nagykövete, Alekszandr Macegora arról számolt be az orosz RBC hírügynökségnek, hogy a két ország erősíteni tervezi az egymás közötti vasúti teherfuvarozást.

Oroszország és Észak-Korea között a Covid–19-pandémia 2020 eleji globális kitörésekor állt le a vasúti áruforgalom, miután a népköztársaság szigorú biztonsági intézkedéseket vezetett be, aminek részeként megtiltották a más országokból, többek között Oroszországból és Kínából érkező vonatok belépését. Kínából egy tavaly tavaszi próbát követően hivatalosan augusztusban indulhattak el ismét a szerelvények.

Oroszország felől viszont csak két és fél évvel később, 2022. november 1-jével indultak újra tehervonatok. A Rail Freight arról számolt be, hogy az Észak-Koreába tartó első szerelvény az oroszországi Haszán és a koreai Tumangang közötti határátmeneten haladt át, és a Moszkvától nem messze fekvő Szuzdalból szállított harminc fajtiszta Orlov ügető lovat (huszonöt csődört és öt kancát) – az Orlov ügető Oroszország egyik legrégebbi és legkedveltebb lófajtája, Észak-Korea vezetője, Kim Dzsongun pedig köztudottan rajong a lovakért. A két ország viszonylatában gyakran fuvaroznak lovakat tehervonatokon: 2010 és 2019 között több mint százharminc hátast juttattak el Oroszországból Észak-Koreába, összesen közel 600 ezer euró (vagyis jelenlegi árfolyam mellett körülbelül 240 millió forint) értékben.

A november óta elküldött szállítmányok típusával kapcsolatos információk azonban ellentmondó állításokat tartalmaznak. Az oroszok szerint gyógyszereket, lisztet, étolajt és élőállatokat – például lovakat – fuvaroznak a szomszédos országba. Az amerikaiak azonban azt állítják, hogy a koreaiak fegyvereket szállítanak Oroszországba: a Fehér ház biztonsági tanácsa szerint Észak-Korea tavaly év végén gyalogsági és egyéb rakétákat szállított az orosz katonai magántársaság Wagner-csoportnak. Sőt, ennek bizonyításához képekkel is rendelkeznek, melyeken vonatra rakott konténerek láthatóak Észak-Koreában, az azonban nem látszik, hogy a konténerekben valójában mi is található. A nagykövet tagadta a vádakat, azt állítva, hogy Oroszország anélkül is képes különleges műveletek végrehajtására az Ukrajnával vívott háborúban, hogy észak-koreai fegyvereket szerezne be – jelenti a Rail Freight.

(Nyitóképünk illusztráció. Kép forrása: Wikimedia / railfreight.com)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek