Letűnt egy Török Csillag…

iho/repülés   ·   2021.04.07. 20:20
P8013436

A balesetről részleteket nem tudni, az NF-5 Konya légibázison vagy annak környékén szenvedett katasztrófát.

Ismeretlen okokból, kiképző repülés közben katasztrófát szenvedett a Magyarországon is ismert és kedvelt katonai műrepülő formáció, a Török Csillagok egyik gépe, a pilóta életét vesztette. A közösségi portálok után a hírt megerősítette a török védelmi tárca és az államfő is.

A baleset részleteiről a török hatóságok semmiféle részletet nem közöltek, csak azt, hogy az NF-5 típusú szuperszonikus harci gép az anatoliai Konya légibázison vagy annak környékén semmisült meg, és hogy a vizsgálat megkezdődött az ügyben.

(Fotók: Kelecsényi István)

A Török Csillagok 1992-ben alakult, és azóta is a kanadai gyártású, korábban Hollandiában üzemeltetett NF-5A harci gépekkel illetve az NF-5B kétüléses kiképzőkkel repül, Konya a kötelék bázisa. Utoljára 2012-ben érte halálos baleset a kötelék egyik gépét és pilótáját.

Kecskeméten 1998 óta szinte valamennyi nemzetközi katonai repülőnapon fellépett a formáció, amely látványos repülésével és dinamikus kommentátor-stílusával egyarán roppant népszerű volt a hazai közönség körében.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Ellátási lánc Szállítmányozás Logisztika

Stabilan helytállt és növekedett nemzetközi piacain tavaly a Gebrüder Weiss

Gebrüder Weiss/iho   ·   2026.03.13. 10:30

A nemzetközi szállítmányozási és logisztikai vállalat 2,73 milliárd eurós árbevétellel zárta a 2025-ös pénzügyi évet, ami enyhe növekedést jelent az előző évi 2,71 milliárd euróhoz képest. Az európai gazdaság lassulása ellenére a vállalat tovább növelte piaci részesedését és egyidejűleg javította produktivitását.