Hafen Wien: rekordév

iho   ·   2014.05.28. 19:00
00kicsi

A Hafen Wien három kikötőjében – Freudenau, Albern és Lobau – a 2012-es mennyiség negyedével több, összesen nyolcmillió tonna árut raktak át tavaly, a forgalom nyolc százalékkal, 53 millió euróra növekedett.

Elsősorban a Duna mederstabilizálására használt kavics, a sör fontos alapanyagának számító árpa, az ömlesztett és nehézáruk – utóbbiak közül a szélerőmű-alkatrészek – forgalma nőtt meg. A nemrégiben bővített konténerterminál forgalma 15 százalékkal nőtt, most már naponta 1800 konténert raknak át.

(forrás: LBS Redl/Hafen Wien)

A kikötő fejlesztését 2007-ben kezdték el, azóta összesen 170 millió eurót ruháztak be. A modernizálás 2014-ben is folytatódik, eszköz- és infrastruktúrafejlesztésre, továbbá a freudenaui kikötő bővítésére 16 millió eurót fordítanak. A teherkikötő alapterületét a meder feltöltésével 35 ezer négyzetméterrel növelik meg. A projektet az Európai Unió 5,4 millió euróval támogatja, a feltöltéshez szükséges földet Bécs építkezéseiről hozzák. Ezen kívül nehézáru-központtá fejlesztik az Alberner Hafent, ahol a jövőben akár 450 tonnás darabokat is át tudnak majd rakni.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek