Hamarosan átadják a bronkai mélyvizű kikötőt

iho   ·   2015.08.26. 11:15
400px_bronka_daru

Szentpétervár új kikötőjének négy portáldaruja közül az első kettő a napokban érkezett meg. A Liebherr által Rostockban gyártott, STS P167 L (WS) típusú óriásszerkezetek ötvenegy méteres mozgásterükkel akár tizennyolc konténer szélességben is képesek lesznek elérni a szükséges konténert, így megfelelőek az úgynevezett Post Panamax hajóosztályú, vagyis a Panama-csatornán való áthaladáshoz túl széles hajók rakományának rendezéséhez is. Iker-üzemmódban egyenként hatvanöt tonnát tudnak felemelni.

Portáldaruk érkeznek az új orosz kikötőbe<br>(fotó: Port Bronka)

A Liebherr gépeivel ellátott, mélyvizű bronkai kikötői terminál világszínvonalú létesítményeinek, valamint a kikötőhöz vezető, nemrég létrehozott csatornának köszönhetően lehetővé válik az akár 8100 TEU kapacitású Post Panamax hajók kiszolgálása, sőt a legújabb Post Panamax Plus-osztályú konténerszállító hajók számára is multifunkcionális rakodóhely lehet. Az első fázis szeptemberi átadásakor a vízmélység még csak 11,2 méter lesz, azonban a tervek szerint az év végére ezt 14,4 méterre bővítik. A végső cél a tizenhat méteres mélység, ami tovább növeli majd a kikötő versenyképességét. A világ legészakibb nagyvárosának új külterületi kikötője kiemelkedő kiegészítése a szentpétervári kikötő azon létező termináljainak, melyek nem rendelkeznek megfelelő technológiával vagy nincs az óriáshajók fogadásához szükséges vízmélységgel.

A bronkai kikötő látványterve<br>(forrás: SeaNews Turkey)

A két terminállal és egy logisztikai központtal rendelkező multifunkcionális kikötőt a Finn-öböl déli partján, Szentpétervár közelében, Lomonoszov nyugati szélén hozták létre. A százhét hektáron elterülő konténerterminál öt, egyenként ezerkétszáz méternél is hosszabb rakparttal rendelkező kikötőhelyet kínál. Az ötvenkét hektáros ro-ro terminál hétszáztíz méteres rakpartjaival három hajót képes egyszerre kiszolgálni. A konténerterminál kezdetben évente 1,45 millió TEU konténert rakodhat, a ro-ro terminál ezen felül kétszázhatvanezer konténerrel birkózhat meg – számol be a Logistik Express.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek