Hamarosan végig négy sávon lehet haladni a 21-es főúton

iho/közút   ·   2019.05.15. 09:00
400px_21esut

A finisben tart a 21-es út négysávosítása: az pálya utolsó két, Nógrád IV és Nógrád V elnevezésű szakaszát a Swietelsky Magyarország Kft., a HE-DO Kft. és a KM Építő Kft. építi át – jelenti a Magyar Építők.

Hamarosan végig kétszer két sávon lehet majd haladni Salgótarján és az M3-as autópálya között (fotó: NIF Zrt.)

A Nógrád IV-est jelenleg Tar és Mátraverebély között szélesítik ki és újítják fel. A szakasz egyik kulcsfontosságú munkálataként a jobb pályán végez talajstabilizálást a 38+480-as és a 39+660-as kilométerszelvények között a KM Építő Kft. Ennek során tizenhárom méter szélességben és harminc centiméteres mélységi marással növelik az új pálya alatti altalaj teherbírását. Az előre meghatározott teherbírás eléréséhez meszet adagolnak az altalajhoz. Mivel a stabilizált felületet az év eleji csapadékmentes időszak miatt több napon át utókezelték, tovább lehetett építeni az elkészült alapréteget. A technológiát egy kisfilmmel is bemutatja a kivitelező.

A 21-es út több szakaszban épül át négysávossá (forrás: NIF Zrt.)

A két hiányzó szakaszon a tervek szerint a nyár végére fejeződhetnek be a munkálatok, ezzel egy tizenkilenc éve tartó fejlesztés készül el: a Salgótarján és Hatvan közötti, ötvenhárom kilométer hosszú út négysávúsítása és felújítása még 2000-ben kezdődött el. A Pásztó és Mátraszőlős közötti szakasz kiemelkedő projekt volt a 21-es út fejlesztése során: a HE-DO Kft. rekordidő alatt végzett a szakasz átépítésével.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek