Helyzetjelentés az épülő M44-es útról

iho   ·   2018.01.25. 21:15
m44kislidtn4-dji_0180-hdr

Ahogyan arról korábban hírt adtunk, három részre felosztva épül a Nagykőröst Békéscsabával összekötő M44-es leghosszabb, 66 kilométeres szakasza. A NIF Zrt. beruházásában megvaló­suló projekt részeként a Tiszakürt–Kunszentmárton közötti 20,5 kilométer hosszú szakasz kivitelezését a Duna Aszfalt Kft. – Hódút Kft. végzi 56,5 milliárd forint értékben. A Kunszentmárton–Csabacsűd közötti 20,5 kilométer szakaszét az EuroAszfalt Építő és Szolgáltató Kft. – Swietelsky Magyarország Kft. – Soltút Kft. – A-Híd Zrt. konzorcium 43 milliárd 980 millió forint értékben, a Csabacsűd – Kondoros közötti 20,4 kilométer hosszú részét pedig a Duna Aszfalt Kft. – Hódút Kft. 45 milliárd 200 millió forint értékben. A

A Magyar Építők felmérte a készültséget, mielőtt a munkaterületeket téliesítették volna. Ezek szerint a Tiszakürt és Kunszentmárton közötti részen három kilométer hosszan a homokos kavics és CKT réteget leaszfaltozták. A Duna Aszfalt egyik munkatársa azt nyilatkozta a portálnak, hogy kettő kivételével, az összes műtárgynál elkészült a töltés, hamarosan ezeknek a töltéskonszolidációja következik. A Körösön épülő híd a szakasz legnagyobb, 512-es számú műtárgya, ahol beemelték az ötvenöt darab hídgerendát. A főpálya kialakítása során kilencven százalékban kiszedték az árkot, és a teljes szakaszon elkészült a töltés.

Az első szakasz legnagyobb, 512-es számú műtárgya a Körösön épülő híd, itt beemelték az ötvenöt darab hídgerendát (fotók: Magyar Építők)

Kunszentmárton és Csabacsűd közt ugyancsak elkezdték a földmunkákat, a töltésalapozást befejezték, a decemberi készültség szerint a védőréteget alakítják ki. Ugyancsak elkészültek a keresztező vízfolyások átereszei, és a töltéskonszolidáció is a befejezéshez közelít. A hidaknál megkezdődtek a cölöpözési munkák. Mint azt az EuroAszfalt munkatársa jelezte, nehezítették a munkát az esőzések, decemberben pedig lezárták és téliesítették a munkaterületet. Ha az idő engedi, a munka a hónap végén újraindul.

A Csabacsűdtől Kondorosig tartó szakaszon decemberben alapozták a töltést. Decemberben elkészült a csabacsűdi csomópont töltése, építeni kezdték a vízelvezető átereszeket, a hosszcsatornákat és a keresztszivárgókat. Ugyancsak elkészült a két és fél kilométer hosszú CKT alapréteg, melyre már egy réteg aszfaltot is felhúztak. Mindeközben építik az összes keresztező út töltését, befejezték a cölöpözést a keresztező utak hídjainál. A 976-os számú vadátjárónál is elkészült a cölöpözés.

A Békéscsaba és Kecskemét közötti százhúsz kilométeres útpálya 2022-re tervezett teljes kiépítése nettó 327 milliárd forintba kerül

A harmadik szakaszon is lezajlott a téliesítés, mellyel a rézsűket megvédik a kimosódásoktól. Kialakították a vízelvezető árkokat, és víztelenítettek is. A munkákat december közepén függesztették fel. Az folytatás szintén január végén várható, de az időjárás függvényében későbbre is tolódhat.

A Békéscsaba és Kecskemét közötti százhúsz kilométeres útpálya teljes kiépítése várhatóan 2022-re készül el, nettó 327 milliárd forintba kerül, ebből a most hatvanhat kilométeres nyomvonal beruházásának költsége 144 milliárd forint.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek