Helyzetjelentés Ercsiből: épül a 40b vonal

Vörös Attila   ·   2020.05.06. 09:00
246

A 40a vonal tokkal-vonóval való felújításában az egyik legnagyobb falat az Ercsi és Dunai Finomító állomást elkerülő teljesen új nyomvonal, a leendő 40b jelzésű, 13 kilométer hosszú szakasz. A földmunkával legnagyobbrészt már elkészültek, a műtárgyak is állnak, jelenleg a sínek fektetésén dolgoznak. Ercsinél néhány kilométeren már az egyik vágány meg is van, a bejárható pálya pedig napról-napra bővül. A 40b vonallal kapcsolatban tavaly nyáron írtunk részletesen ebben a cikkünkben.

A hozzánk közelebbi vágánypár a jelenlegi 40a, a következő két vágány az ívkorrekció utáni 40a, a távolban pedig a 40b vonal húzódik (kép: Tóth Gábor)

Az anyagolásban a MÁV Nosztalgia dízelei, a beruházó V-híd saját mozdonya és más járművei vesznek részt. A 628 069-es gép sok cégnél járt az elmúlt évtizedben, nemrég pedig a V-hídnál kötött ki. Újabb festést is kapott, március végén láthattuk először színre lépni az akkor még csupa kék gépet. Azóta néhány csíkkal felturbózták a Szergej dizájnját, talán mindenki egyet ért azzal a véleménnyel, hogy elképesztően ütős lett így a gép!

Az impozáns V-híd-Szergej. A képre kattintva galéria nyílik Vörös Attila fotóiból!

Szerdán a kék Szergej követ szórt a 40b és az ívkorrekció utáni 40a vonal Ercsi alatti összeérése helyszínén (azaz a leendő Ercsi elágazásnál), a 114-es Púpos pedig hosszúsíneket hozott. A 209-es Púpos is Ercsiben volt, betonaljszállító szerelvénye már üres volt, ezzel kisvártatva el is húzott Pusztaszabolcs irányába. Zajlik az élet Ercsiben.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek