Hogyan lehet megfogni egy túlfutó repülőgépet?

iho   ·   2016.10.30. 07:45
cim2

Az elmúlt napok szerencsére áldozatok nélküli eseményei közül különösen érdekes a La Guardia repülőtéren történt túlfutásos incidens volt, abból a szempontból, hogy miképp is végződött, amikor a 737-es, fedélzetén a republikánusok alelnökjelöltjével és annak kíséretével valamint újságírókkal, zuhogó esőben nem tudott megállni a New York-i repülőtér pályáján. Nos úgy végződött, hogy a gép nem futott tovább a pályán túl a reptér mellett húzódó gyorsforgalmi útig, hanem a küszöb után nem sokkal, hatvan méterrel megállt. Miközben a gépről kiszálló utasok némelyike olyan horrorisztikus részletekkel szolgált a médiának, hogy a gép olyan iszonyatos erővel robogott, hogy beszakadt alatta a beton!

A 737-es és La Guardia EMAS-zónája

Nos, más, kicsit szakszerűbb beszámolókból persze kiderült, valójában ez a „beszakadás” volt a kulcsa annak, hogy a túlfutásból nem lett ütközés, géptörés, az Eastern 737-ese is gyakorlatilag megúszta a kalandot, nemhogy az utasai. A titok az úgynevezett EMAS, Engineered Material Arresting System, amely épp arra szolgál, hogy a gépet „megfogja” túlfutáskor.

A pályák csíkokkal jelölt küszöbe után előírt az úgynevezett RESA, Runway End Safety Zone, egy általában 300 méteres végbiztonsági terület, ahová a valamilyen okból a küszöbig meg nem álló gépek még akadálymentesen tudnak tovább menni és ott lefékezni. A Liszt Ferenc nemzetközi repülőtéren tavaly alakították ki ezeket a zónákat, de bőven vannak olyan repterek a világon, ahol a pálya végpontjait már nagyon körbeépülte a külvilág, vagy víz mellé épületek, netán más okból, de egyszerűen nincs hova biztonsági zónát telepíteni.

Az amerikai légihatóság, az FAA a 90-es évek óta kereste a megoldást, és a Daytoni Egyetem és egy erre szakosodott magáncég, az Engineered Arresting Systems Corporation partnerségében dolgozta ki a megfelelő technológiát, amivel lehetőség szerint csökkenthetők a repülőbalesetek majd egyharmadát kitevő túlfutások veszélyes következményei.

A katonák „majomfogó” hálót, vagy fékezőkábelt használnak, de a háló kevés egy utasszállítóhoz, horog pedig nemigen szerelhető rájuk, a megoldást máshol kereste az FAA. Az EMAS-rendszer felszíne szilárd cement, de nem annyira erős, hogy a gép súlyát elbírja: a gép futója a vékony cementréteget áttörve, újrahasznosított műanyagokból öntött könnyű blokkok sorába süllyed bele, és ezek fékezik le, viszonylag fokozatosan, de erősen a gépet.

A rendszert az FAA összefoglalója szerint a kilencvenes évek vége óta telepítették az USA majd hatvan repülőterére, most is zajlik az építésük négy-öt helyen. EMAS létesült például a New York-i Kennedy repülőtér kritikus pontjain, Newarkon, a Boston Logan, a San Diego International, a chicagói Midway és O’Hare, a San Francisco International, illetve a washingtoni Ronald Reagan reptéren, olyan pályákhoz, amelyek küszöbe után már nem volt elég hely a biztonsági végzónához. A La Guardia annyiban vezet a listán, hogy mindkét pályája mind a két-két küszöbéhez telepítettek EMAS-rendszert, mert hogy a pályák közül a 22-es leszálló irány után következik a már említett gyorsforgalmi út a kerítés mögött, viszont a többi pályavég folytatása mindhárom esetben a tengeröböl, a Flushing Bay...

La Guardia a Google Earth felvételén: három küszöb az öbölhöz vezet, a negyedik a gyorsforgalmi út felé

Ami pedig ezeknek a „megfogóknak” a hatásosságát illeti, az FAA ez ügyben is tanulságos táblázatot közöl: a telepített EMAS-rendszereknek köszönhetően jónéhány gépet és persze a rajta lévőket is sikerült megmenteni a túlfutás súlyosabb következményeitől. Ezek között voltak olyan „apróságok”,, mint egy Saab 340-es, illetve több business jet, de volt köztük hatalmas 747-es, jókora cargo MD-11-es (mindkettő a JFK-n) és egy utasokkal teli A320-as is Orlandón.

Ugyanakkor érdekes a mostani túlfutás azzal kapcsolatban is, hogy La Guardia időnként súlyos támadások kereszttüzében áll, sőt, olykor a bezárását követelik. Hogy ezügyben az alelnökjelölt gépének esete milyen érv pro és kontra, arról következő cikkünkben olvashatnak.

Egy megfogott Bombardier

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.