Homolya Róbert: Elsődleges elvárásom a kollégáimtól az információ- és a segítségnyújtás biztosítása, az odafigyelő, segítőkész hozzáállás

iho/vasút   ·   2019.09.03. 09:00
flirt_szolnok_elovaros0

A Budapest–Cegléd–Szolnok vonal ma Magyarország legforgalmasabb vasúti szakasza, amelyen évente 19 millió utas közlekedik. A 100a vonal járatain utazók panasszal éltek a vasúttársaság felé, amelyre a MÁV vezetősége nevében Homolya Róbert elnök-vezérigazgató válaszolt, és több utasbarát intézkedés bevezetését kezdeményezte. A nyílt levelet itt megnézheti, letöltheti, de fontosabb megállapításait mi is idézzük:

  • A 101,2 kilométer hosszúságú vonalszakaszon jelenleg 14,8 vonalkilométeren állandó és 9,55 vonalkilométerem ideiglenes sebességkorlátozás van érvényben.
  • A közel hatvanéves infrastruktúrát az elmúlt évtizedekben legalább kétszer fel kellett volna újítani, de a szükségszerű fejlesztések helyett csak pontszerű beavatkozások történtek, így a felújításból bizonyos vonalszakaszok és infrastruktúraelemek évtizedeken át kimaradtak. Ilyen például a Budapest-Nyugati pályaudvar és a Kőbánya-Kispest közötti szakasz, ahol a vasúti pálya kritikus állapota miatt jelenleg 40–60 kilométer/órás sebességkorlátozás van érvényben. Emellett a 40–60 éves járműállomány és az üzemeltetési hiányosságok napi szintű zavarokat okoznak a vonatközlekedésben és a menetrendszerűségben.
  • Június elejéig a 100a vonal fővárosi szakaszán száztizenkét rendkívüli műszaki hiba miatt keletkezett késés.
  • Az elmúlt hat évben a 100a vonalon tizenkét százalékkal nőtt az utasok száma, így állandósult a zsúfoltság.

 

Milyen fejlesztések voltak?

Mintegy harmadával több lett az ülőhely: Kecskemétről gyorsabb lett vonattal Budapestre jutni, mint közúton – akár autóval, akár busszal, a Budapesttől távolabbi városok felől (Kecskemét, Szolnok, Cegléd, Nagykőrös, Abony) 15–20 perccel gyorsabb az eljutási idő. Kecskeméttől óránkénti egy helyett két vonat, Szolnokról három helyett négy vonat közlekedik. A Budapesthez közelebbi elővárosok felől (Albertirsa, Pilis, Monor) óránként három helyett négy gyorsabb vonat közlekedik. Üllőről és Vecsésről közvetlen vonat indul Kelenföld felé. Kőbánya-Kispest és Budapest Nyugati pályaudvar között is sűrűbben járnak reggel a vonatok – a vasút részt vesz az M3 metrópótlásban is.

(illusztráció: MÁV)

 

Ezt hozhatja a (közel)jövő

A 100a vonalon tapasztalható problémák kezelése, a menetrendszerűség biztosítása és az utasok megfelelő szintű kiszolgálása érdekében a MÁV jövőre mintegy hatmilliárd forintot csoportosít át rendelkezésre álló forrásaiból, hogy a 100a vonal kritikus szakaszainak állapotán javítson. Várhatóan 2020 első félévében megkezdődhet a munka, és 2021 után további felújítást és karbantartást fogunk végezni a vonatok menetrendszerűségének javítása érdekében, mind a 100a, mind a 70-es Budapest–Vác vasútvonalon. A felújítások hozzájárulnak a menetrend stabilizálásához, a késések megszüntetéséhez, emellett 2020 februárjától forgalomba állnak a ceglédi és váci vonalon is az új, magas utaskomfortot biztosító 600 férőhelyes, emeletes nagy kapacitású klimatizált KISS motorvonatok.

– Az utastájékoztatás terén érzékelhető általános problémákat észlelve, már 2019 júniusában elrendeltem egy úgynevezett központi „operatív csoport” létrehozását, amelynek a feladata, hogy bekövetkezett rendkívüli esemény okozta zavartatás elhárításáig az eddigieknél gyorsabban, összehangoltabban és rugalmasabban történjen – az esemény mértékéhez igazodó – átmeneti vonatközlekedési rend meghatározása, az utasok alternatív elszállításának megszervezése. Az „operatív csoport” mellett 2019 szeptemberétől megkezdődik a MÁV-csoporton belüli információáramlás megújítása és ezzel párhuzamosan azon kommunikációs csatornák kiépülése is, amelyek során az utasok rövid idő alatt, gyors és megbízható tájékoztatásban részesülnek (MÁV-app tájékoztatás, fedélzeti tájékoztatás a jegyvizsgálón és mozdonyvezetőn keresztül, tájékoztató üzenet kiküldése az automata kijelzőjére.) Ehhez a munkához több ütemű informatikai fejlesztés is társul, amelynek eredményeképpen javul a fedélzeti és állomási utastájékoztatási kijelzők központi vezérlése, a forgalmi szolgálati helyek és fedélzeti személyzet (jegyvizsgálók, mozdonyvezetők) tájékoztatása. Az informatikai fejlesztések részeként 2020 elejétől a jegyértékesítési felületeken is megjelennek az utastájékoztatási üzenetek. A fentieken túl fontosnak tartom, hogy Önökkel, az utasokkal közvetlen kapcsolatba kerülő munkatársaim szakmai képzése során fokozott hangsúlyt kapjon az egyes szociális és kommunikációs kompetenciák fejlesztése – írja Homolya Róbert. Ha csak ez meglesz, szentté avatják.

(fotók: Vörös Attila)

 

A tisztaságról

Az utazási élmény egyik jelentős meghatározó körülménye a vasúti kocsik külső és belső tisztaságával kapcsolatosan látott és tapasztalt állapot. A tisztaság megítélése során a vonataink külső tisztasága mellett a járműveink belső tisztaságának értékelése szempontjából a legfontosabb az ülések és a mellékhelyiségek (WC-k) tisztasága. A belső tisztaság vonatkozásában, 2019 márciusában tulajdonosi határozatban elrendeltem a járművek tisztaságának javítását. Ennek része volt az átvételek szigorítása, a padlószőnyegek, a kárpitozott ülések, függönyök és fejtámlák alaposabb tisztításának elvégzése.

2019-ben július végéig már közel ugyanannyi felület (138 ezer 860 négyzetméter) tisztítása történt meg, mint 2017-ben egész évben (147 ezer 430 négyzetméter), ez a mennyiség azt jelenti, hogy az idei év első felében több ilyen tisztítást végeztünk, mint 2016-ban egész évben (103 ezer 926 négyzetméter).

 

Ezt már csinálják

Kifejezetten a 70-es és a 100a vonal működési színvonalának emelésére azonnali hatállyal az alábbi intézkedéseket rendeltem el:

Az S50-es (Budapest-Nyugati pályaudvar–Monor) személyvonat fokozott zavarérzékenységének és a csúcsidőszakokban előálló zsúfoltság csökkentése érdekében a tanévkezdésre, 2019. szeptember 2-ától két szerelvény dupla FLIRT egységgel közlekedik.

Alaposabb üzemeltetési felülvizsgálatot követően 2019. október végétől az S50-es (Budapest-Nyugati pályaudvar–Monor) személyvonatokon további két szerelvény dupla FLIRT egységből közlekedhet majd.

Az üzemzavarok minimalizálása és az ellenőrzés szorosabbá tételének érdekében úgynevezett vonali felelősöket jelölnek ki kollégáim közül kísérleti jelleggel, akik minden munkanapon reggel 4 és 8 óra között személyes ellenőrzést tartanak a 70 és 100a vonalak mentén.

A fentieken túl szintén 2019. október végétől az S70-es (Budapest-Nyugati pályaudvar–Vác) személyvonatokon egy kisebb kapacitásbővítés keretében minden vonaton körülbelül hatvan plusz ülőhely állhat majd az utasok rendelkezésére. További kapacitásbővítésre jelenleg nincs lehetőség, mert a peronok több állomáson nem teszik lehetővé hosszabb vonatok közlekedtetését. A csúcsidőszakon kívüli zsúfoltság enyhítése érdekében kértem továbbá, hogy 2019. szeptember 30-áig készüljön javaslat a megrendelő Innovációs és Technológiai Minisztérium részére a G70 (Budapest-Nyugati pályaudvar–Vác–Szob) gyorsított vonatok üzemidejének kiterjesztésére.

Az utazóközönség és az illetékes önkormányzatok által többször jelzett hétvégi éjszakai vonatközlekedés bevezetése érdekében szintén kértem 2019. szeptember 30-áig annak vizsgálatát, hogy milyen módon lehetséges Budapest és Vác, illetve a főváros és Cegléd között két-három vonatpár indítása a hétvégi 0–24 órás vonatközlekedés érdekében.

A fentieken túl a 2019. május 27-én bevezetett új menetrendi struktúra tapasztalatainak a felülvizsgálata és annak alapján az esetleges korrekciókra történő javaslattétel megtörténik 2019. szeptember 30-áig.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek