Hurghada: elégedettek az állami szervek munkájával

MTI   ·   2011.11.14. 13:04

A miniszterelnök utasításának megfelelően a minisztériumok és állami szervek rendkívül gyorsan, hatékonyan, egymással együttműködve végezték munkájukat az egyiptomi buszbaleset kapcsán - mondta Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője hétfői sajtótájékoztatóján.

Szijjártó Péter, aki sajtótájékoztatóján a minisztériumok kormányfőnek küldött jelentéseit ismertette, Orbán Viktor nevében is ismét köszönetet mondott valamennyi katonának, orvosnak, rendőrnek, diplomatának és mindenkinek, aki részt vett az összehangolt állami akcióban.

A miniszterelnök szóvivője a sajtónak is köszönetet mondott, amiért "meghatározó" többségben rendkívül belátóak voltak az áldozatok családjaival szemben. Hozzátette: nem akar és nem is tud felvilágosítást adni sérültek állapotáról, hiszen továbbra is méltányolni kell a családok azon kérését, hogy a sérültek mielőbbi felépülése érdekében a lehető legnagyobb nyugalmat kapják meg.

Szijjártó Péter elmondta, hogy a baleset kapcsán a honvédelmi és a külügyi tárca, valamint a Nemzeti Erőforrás Minisztérium és a Belügyminisztérium, illetve ezen minisztériumok szervezetei és hatóságai működtek együtt, aminek eredményeképpen négy nap alatt sikerült Magyarországra hozni a bajba került embereket és az elhunytak holttestét.

Közölte: hat repüléssel, összesen 37 személyt szállítottak haza Egyiptomból, közöttük nem csak a sérültek voltak, hanem kiszállított, illetve ottmaradt hozzátartozók, valamint már ellátott, "nem sérült státuszú személyek" is. Magyarországon a Péterfy Sándor utcai kórházba összesen 28 sérültet szállítottak.

Szijjártó Péter felidézte, hogy a november 6-ai baleset után november 7-én a miniszterelnök arra utasította a honvédelmi minisztert, hogy a balesetben elhunyt emberek holttestét a lehető legrövidebb időn belül a Magyar Honvédség hozza haza, a külügyminisztert pedig arra, hogy az utazási irodával, a biztosítótársaságokkal és az egyiptomi szervekkel folytassák le a szükséges egyeztetéseket, hogy minél előbb hazahozhassák a sérülteket.

Elmondta, hogy a honvédelmi miniszter intézkedése után két AN 26-os repülő készenlétben állt, hogy sérülteket és a holttesteket Magyarországra hozza. Hozzátette: az egyiptomi nagykövetség munkatársai rendkívül együttműködően soron kívül biztosították a vízumot a magyar katonák számára, akik közül egy főhadnagy, három százados és egy törzsőrmester repült az AN 26-os repülővel.

A Külügyminisztérium kormányfőnek küldött tájékoztatóját ismertetve Szijjártó Péter elmondta, hogy az egyiptomi magyar nagykövet kulcsszereplő volt a segítségnyújtásban, a nagykövetség két konzulja pedig azonnal a baleset helyszínére utazott, majd a baleset másnapján a külügy még egy konzult a helyszínre küldött. Emellett a Külügyminisztérium két telefonvonalat nyitott, ahol öt munkatárs fogadta az aggódó hozzátartozók hívásait.

Szijjártó Péter beszélt arról is, hogy a Belügyminisztérium ötfős delegációt küldött Egyiptomba, akik között ott volt a katasztrófavédelem vezető pszichológusa, egy közlekedési szakember, valamint igazságügyi orvosszakértő és igazságügyi biológus. A szakemberek részt vettek az elhunytak azonosításában, a közlekedési szakember pedig kétszer is járt a baleset helyszínén, és az ő vizsgálatai is azt támasztották alá, hogy a balesetet - az egyiptomi hatóságok megállapításainak megfelelőn - minden bizonnyal gyorshajtás okozta. Emellett a Belügyminisztérium alá rendelt szervezetek biztosították a hazaérkező 147 turista pszichológiai ellátását is - tette hozzá a miniszterelnöki szóvivő.

Elmondta: a Nemzeti Erőforrás Minisztérium tájékoztatása szerint az Országos Mentőszolgálat műveleti igazgatója és egy gyermektraumatológus főorvos utazott Egyiptomba, ahol folyamatosan konzultáltak a sérülteket ellátó orvosokkal. Az egyiptomi orvosok rendkívül segítőkészek és lelkiismeretesek voltak, ugyanakkor a magyar gyermektraumatológus főorvos szakmai hozzáértése nagy elismerést váltott ki az egyiptomi egészségügyi dolgozók között - mondta Szijjártó Péter.

Kapcsolódó hírek

Közút Infrastruktúra

Újra van győztese az észak-erdélyi autópálya építésének, talán most már elkészül a hiányzó tizenhat kilométer Aranyosgyéresnél

MTI/iho   ·   2022.08.09. 17:20

Az osztrák Strabag és a német Geiger romániai leányvállalatainak a konzorciumát hirdette ki győztesnek a romániai közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság az észak-erdélyi A3-as autópálya Kolozsvár és Marosvásárhely közötti hiányzó szakaszának a megépítésére kiírt pályázaton.

Közút Infrastruktúra

Lánchíd: az év végén visszaadható a hídpálya a forgalomnak

iho/közút   ·   2022.07.23. 12:00

Rekordidő alatt elkészült az új acél útpálya, ami a régi, elöregedett vasbeton-pályaszerkezetet váltotta fel. A behelyezett pályatáblák a híd teljes hosszán egybefüggő részt alkotnak, ennek köszönhetően már végig lehet sétálni a Lánchídon. A hídpályát várhatóan év végén visszaadják a forgalomnak.