Íme a 2015-ös pontos repterek toplistája!

iho   ·   2016.01.10. 13:45
aci__cim

Nemcsak a légitársaságokat, hanem a repülőtereket is figyelik és értékelik abból a szempontból, mennyire pontosan indulnak és érkeznek a járatok, hiszen ez sokszor múlik a földi kiszolgálás, utaskezelés minőségén és gyorsaságán is. Az OAG (Official Airline Guide) most megjelent listája kategóriánként külön-külön tartalmazza a legpontosabb reptereket, azzal a felütéssel, hogy a javuló teljesítményt mutató iparág mutatói között a pontosság is javult 2015-ben. Ezt az OAG az új technológiák, a javuló üzemeltetési eljárások és a szaktudás, illetve profizmus erősödésének tudja be, mind a légitársaságok, mind a reptérkezelők oldalán.

A légiközlekedési adatbázis-kezelők egyik legrangosabbika a FlightView járatinformációs rendszer megvásárlásával tavaly a legnagyobb hálózattal rendelkező társasággá nőtte ki magát. 2015-ben mintegy 50 millió járatról dolgozták fel a legfontosabb adatokat, és a pontossági sorrend így a globális légiforgalom mintegy 80 százalékának megfigyeléséből alakult ki, három kategóriában: a 10 milliónál kisebb, a 10 és 20 millió közötti, végül a 20 milliós évi forgalom feletti légikikötők osztályában.

A győztes nagykategóriában: Haneda

És akkor végre a legérdekesebb részletek!

A „kiskategóriában” a győztes Osaka, a járatok 93,85 százalékának menetrend szerinti indulásával, a tűrési idő plusz–mínusz 105 perc. A második helyezett Brüsszel Charleroi, a harmadik Panama City, és ugyancsak 90 százalék fölötti a teljesítménye még Stavanger, Bergen, Köln-Bonn, Adelaide repterének, utánuk még Varsó, Bristol és Hannover került az első tíz közé. Egyébként amint azt a listák böngészéséből kiolvashatjuk, az észak-amerikai repterek sem büszkélkedhetnek épp túl sok túl előkelő helyezéssel.

Bristol a felmérés nagy-britanniai megjelenéseiben azért szerepel különös hangsúllyal, mert a brit közlések keserűen állapítják meg, ez az egyetlen repülőtér a szigetországban, amely a különböző kategóriákban bejutott az első tíz legpontosabb közé. Az OAG megjegyzi, míg jónéhány új repülőtér került a lista első részére, addig meglepő volt például, hogy a 2014-ben még harmadik Berlin Schönefeld tavaly már csak a tizennegyedik helyre tudott feljutni. A norvég repterek (Bergen, Stavanger) tartják pozíciójukat, és erősen javult Varsó, amely a tizenhetedikről verekedte fel magát a nyolcadikig.

Két pontos európai légikikötő: Koppenhága...

A tíz- és húszmillió éves utasforgalom kategóriájában Koppenhága, Moszkva Seremetyevo, Helsinki, Brisbane és Salt Lake City az első öt, majd következik Sao Paulo-Congonhas, Athén, Honolulu, Auckland és Hamburg. Ezen a listán a tizenegyedik Berlin Tegel, tizenötödik Bécs, és a tizenhetedik Stockholm, hogy a magyar utasok által is inkább használt légikikötőket említsük. Érdekes ugyanakkor, bár talán természetes is, hogy amint nő a forgalom, úgy csökken az átlagos pontosság, vagyis ennek a kategóriának a győztesei sem érték el a kilencven százalékot.

Végül a megarepterek listája: az első ismét egy japán légikikötő, Tokió Haneda, az előzőeknek ellentmondva ráadásul 91,25 százalékkal, második München, harmadik Sao Paulo nagyobbik légikikötője, a Guarulhos, majd következik Minneapolis, Sydney, Melbourne és Szingapúr Changi. A világ legforgalmasabb reptere, Atlanta, amely tavaly túllépte az évi százmilliós álomhatárt, nyolcadik a pontossági listán, ami a hatalmas forgalom mellett nagyon is értékelhető teljesítmény, kilencedik Frankfurt és tizedik Seattle Tacoma. Az elő húsz között még ott van Madrid és Amszterdam is. A megarepterek közül azonban olyan komoly versenyzők hiányoznak a húszas listáról, mint London Heathrow, a Peking International vagy Hong Kong, de nincsenek a legpontosabbak között a közel-keleti légikikötők sem.

...és München

Ferihegy köztes reptér, tavaly tízmilliónál kevesebb, idén tízmilliónál több utasa volt, de egyik húszas listán sem szerepel. Legközelebb a légitársaságok pontossági toplistáját közöljük.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.