Ismét a Stadler motorvonataira szavaztak a finnek

iho/vasút   ·   2022.10.29. 09:00
vr_stadler_flirt

Húsz villamos szerelvényt vásárol a nemzeti vasút VR Group.

A keretszerződésben alaprendelésként szereplő húsz vonat körülbelül 250 millió euró (vagyis jelenlegi árfolyam mellett nagyjából 100 milliárd forint) értéket képvisel. A megállapodás opcionálisan további ötven villamos motorvonat lehívását is lehetővé teszi. A kontraktus magában foglalja a járművek karbantartását, alkatrészellátását, a vonatszemélyzet képzését, valamint a szükséges dokumentációkat is. A beruházás uniós értékhatárt meghaladó közbeszerzés.

A motorvonatokat svájci, bussnangi gyárában építi majd meg a Stadler. A hivatalos szerződéskötésre november elején, a tizennégy napos türelmi időszakot követően kerülhet sor – számol be a Railway Gazette.

A finnek nem először vásárolnak vasúti járműveket a svájci gyártótól. A VR Group legutóbb 2019 márciusában, egy hatvan dízel tolatómozdony beszerzésére kiírt tenderen hirdette ki győztesként a Stadlert. A beruházás értéke körülbelül 200 millió euró, akkori árfolyamon 63 milliárd forint volt. Az első Dr19-es sorozatú mozdonyt idén év elején vehették át.

(Nyitóképünkön a VR által korábban vásárolt Flirt motorvonatok egyike. Kép forrása: Wikipedia)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek