Ismét van közvilágítás a P+R-parkolóban!

Zöldi Péter   ·   2018.04.29. 11:15
parkolo_kozvilagitas_vac_kislid

Sokszor beszámoltunk már a váci vasútállomás távolról még mindig frissnek tűnő fejlesztésének lassú erodálódásáról, olvasóink idegeit holmi kilincsekkel, szétlopott felvonókkal, graffitivel és – a leginkább szembetűnő – vadparkolással cincálva.

Most viszont örömhírt mondunk! Nem, nem a másfél éve az állomás előtti téren heverő, kidöntött süllyedőpollert javították meg, attól még messze vagyunk. De a közvilágítás legalább ismét üzemel a P+R-parkolóban.

Körüljárjuk a témát: nézet nyugat felől (a szerző fényképei)

Ugyanis az történt, hogy a kétszázötven férőhelyes parkolót az állomás mentén úgy építették meg, hogy a végétől jó háromszáz métert kell gyalogolni az aluljáróig. Az első vágány menti peronig csak kétszáz métert kellene, ha a peron Budapest-felőli végén is lenne legalább egy lépcső, de nincsen, így hivatalosan itt is a háromszáz méter érvényes – vagy ugrál az utas és korlátot mászik, nagyon helyesen –, tehát... Na jó, ezzel majd másik írás fog foglalkozni, most visszatérünk a mai örömhírhez. Addig is feljegyezzük itt, hogy az iho.hu olvasóinak alkalmasint be kell mutatnunk a váci vasútállomás alternatív, soha meg nem valósuló álomtervét, amely több pénzbe nem, ellenben sokkal több figyelembe került volna.

Miután a háromszáz métert sokan nem hajlandóak legyalogolni, a parkolás az aluljáró környezetében áttörte a hivatalosan kijelölt korlátokat, és elfoglalta a nem arra szánt területeket is. Télen mocsár, nyáron portenger, a köztes időszakban pedig szegénységi bizonyítvány társadalmunk működéséről.

Nézet északnyugat felől

A drága autók kerekeit kímélni kell, ezért a vadparkolóba történő behajtás nem ám eszeveszett módon a kiemelt szegélyen történik, nem bizony! Ott van az akadálymentesített, mozgáskorlátozottak által is használható parkoló kulcseleme, a süllyesztett szegélyszakasz, ahol a mozgáskorlátozott parkolóban álló autók tulajdonosai kerekesszékükkel felhajthatnak a gyalogosfelületre és a felvonók felé vehetik az irányt.

Namost, a parkoló közvilágításának kapcsolószekrénye éppen e járdaszakasz mellett áll(t). Egyen-elosztószekrény, műanyagból, olyan, amilyen, mindenki vehet ilyet kedvére webáruházban is, a célnak megfelel. Egy hibája van: nem bírja a komolyabb átmenőforgalmat. Utólag rekonstruálhatatlan, mi is történt, vajon először csak egy-egy lökhárító koccintotta meg a vadparkolóba történő beállásnál a szekrényt, amitől az mindig ferdébben és ferdébben állt, vagy sokkterápiaként, egycsapásra gyalulták-e bele a földbe, esetleg buliból – a végeredmény a lényeg: a kapcsolószekrény helyét az utóbbi időben már csak néhány, a keréknyomok barázdálta földből kiálló kábeldarab hirdette, a parkolóban pedig sötét volt.

Nézet délkelet felől. Egyszer itt állítólag buszpályaudvar fog épülni

Az elektromos, vagy akármilyen művek szakemberei most pedig – másfél-egy év után – végre nem nézhették tétlenül, ami itt folyik, a szekrény újból a helyére került, tetszetős betonlábazattal kiemelve a talajsíkból. A beruházás esztétikai értelmezhetőségét a szögacélból készült, fekete–sárgára festett keret biztosítja, egyrészt figyelemfelhívó (Én vagyok az erősebb!), másrészt maradandóbb az össze-vissza töredező betonszegélynél. A kiegészítő-intézkedés sem maradhatott el, a szekrény mellé került egy forgalomterelő betonelem is, amely ugyan már régóta itt feküdt, belökve a bokrok alá, de most újrapozicionálták, és sárga csíkos figyelmeztető festéssel látták el.

A vadparkoló működése ezután kissé korlátok közé szorul, egyik része már csak padkázással közelíthető meg, másik részének eléréséhez vissza kell venni a sebességből és ügyesebben kell tekerni a kormányt. Az utazóközönség szemlélődő része pedig továbbra is bízik egy jelenleginél biztosabb és kulturáltabb megoldásban (egy korlátban), amely a következő uniós támogatási ciklus egyik fő projektje lehet.

Addig pedig élvezzük a régiúj közvilágítást az egyre rövidülő éjszakákon!

Homlokzati nézet

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek