Javul a helyzet hazánk útjain

MTI   ·   2012.12.24. 18:45

A reggeli, délelőtti és kora délutáni órákban elsősorban az Észak-magyarországi és Észak-alföldi területeken volt ónos eső. Az Útinform szolgálat jelentése szerint az enyhébb időnek köszönhetően a Dunántúlon már sehol sincs hó az utakon, sőt, sokfelé száraz a burkolat. Az északkeleti országrészben is megszűnt a csapadék utánpótlása, sem hó, sem ónos eső nem esik, mindössze Vásárosnamény környékén szemerkél az eső. A térségben a főutak burkolata mindenütt vizes vagy sónedves, csupán Szabolcs-Szatmár-Bereg megye keleti felében fordulnak elő néhol latyakos szakaszok.

A korábbi havazás nyomán Nógrád megyében hóbordásak, Gyöngyös, Cegléd és Jászberény térségében pedig latyakosak a mellékutak. Hókásás vagy a letaposott hótól síkos a mellékúthálózat Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében és Sátoraljaújhely környékén. Így a vállalat elsősorban ezen területek síkosságmentesítésére helyezi a hangsúlyt.

Az Alföld déli felében egyre javuló körülmények vannak, vizes a kisebb forgalmú utak burkolata is.

A következő napokra jelentős enyhülés várható, így biztonságosan lehet majd közlekedni a közutakon. Mindazonáltal a Társaság kéri a közlekedőket, hogy főleg a hajnali és éjszakai órákban fokozott óvatossággal vezessenek, utazás előtt pedig lehetőség szerint továbbra is tájékozódjanak az aktuális útviszonyokról az Útinform osztálynál a 06-1-336-2400-ás telefonszámon.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tájékoztatása szerint az ilyenkor megszokottnál kevesebb baleset történt az ország közútjain délután öt óráig. Összesen 25 balesethez riasztották a katasztrófavédelem tűzoltó egységeit. Halálos kimenetelű baleset nem volt.

Emellett kisebb tűzesetek is voltak, ezek közül egyet okozott adventi koszorú, vagy gyertya. A katasztrófavédelem továbbra is arra kéri a lakosságot, hogy legyen nagyon óvatos mindenki, ha gyertyát vagy mécsest gyújt meg, s oltsák el azokat, ha elhagyják a helyiséget. Tűz esetén először áramtalanítani kell a környezetben lévő tárgyakat, csak utána lehet elkezdeni az oltást.

Kapcsolódó hírek

Vasút Városi vasút

Fénytörés Miskolcon

iho.hu   ·   2024.12.16. 18:10

Sajátos megvilágításba helyezi BAZ vármegye székhelyének közúti helyzetét a tény, hogy öt napon másodszor hajtott gépjármű a fényvillamos, a 202-es ČKD Tatra KT8D5-ös elé.