Kalandokkal vár a Gyermekvasút a hosszú hétvégén

iho/vasút   ·   2021.08.19. 12:30
gyermekvasut_motorkocsi

Augusztus 19-én tartják a „Gyermekvasút nyomában” elnevezésű éjszakai teljesítménytúrát. Sőt, nosztalgiavonatok is várják a kisvasutazni vágyókat a hosszú hétvégén.

A Széchenyi-hegyi Gyermekvasúton csütörtökön rendezik a már hagyományos, a „Gyermekvasút nyomában” nevű, húszkilométeres éjszakai teljesítménytúrát. Az útvonal érinti a Gyermekvasút minden állomását, valamint a környék főbb látványosságait. A túra szintideje hét óra. Nevezni a rajtnál, a hűvösvölgyi Gyermekvasutas Otthon előtt lehet, csütörtök este 19 és 21 óra között. A túra résztvevői a Széchenyihegy állomáson található céltól éjszakai különvonattal térhetnek vissza Hűvösvölgybe. Bővebb információ ide kattintva, a Gyermekvasút honlapján olvasható.

A „Gyermekvasút nyomában” teljesítménytúrát először 1996-ban rendezték meg, azóta minden évben március 15-én nappal, augusztus 19-én pedig éjszaka lehet gyalogosan felfedezni a kisvasút környékét a szervezett túra keretében.

Az augusztus 20-i hosszú hétvégén a hagyományos szerelvények negyven–ötven percenként közlekednek, és nosztalgiavonatok is forgalomba állnak.

(X)

(Nyitókép forrása: MÁV Zrt.)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek