Kamionadó Szatmárnémetiben

MTI   ·   2013.04.25. 18:18

A június elsejétől érvénybe lépő fizetési kötelezettség a lakott területen tranzitként áthaladó, illetve a városba tartó nehéz járművekre vonatkozik. A díjak a jármű típusától, az érvényesség időtartamától és az útvonaltól függően napi 20 lejtől (1400 forint) évi 1800 lejig (126 ezer forint) terjednek.

Marcela Papici alpolgármester a tanácsülésen elmondta: a városvezetés ilyen módon próbálja rákényszeríteni a kamionosokat, hogy tartsák be az áruszállítás órarendjét, és használják a kijelölt útvonalakat. A határozat megszövegezésénél a nagyváradi hasonló szabályozást vették irányadónak.

„Szerződést kötünk a város széli benzinkutakkal, amelyektől a tehergépkocsik sofőrjei megvásárolhatják a behajtási engedélyt. A kamionsofőrök – főleg a külföldiek – tudják, hogy díjjal vagy díj nélkül, de mindenütt léteznek ilyen szabályok” – jelentette ki az alpolgármester.

A szabályt megsértő kamionosoknak 100 (7000 forint) és 1500 lej (105 ezer forint) közötti bírságot kell fizetniük.

A Csengersima-Pete határátkelőhelytől alig tíz kilométerre fekvő partiumi városnak nincsen körgyűrűje. Az önkormányzat azonban kijelölte azokat az útvonalakat, amelyeken a tranzit-teherforgalom a város peremén fizetés nélkül haladhat.

Kapcsolódó hírek