Kapacitásnövelés a lajosmizsei vonalon

Vörös Attila   ·   2012.07.18. 08:30
400

Ezen a nyáron mindkét dízeles budapesti elővárosi vonalon pályarekonstrukcióba keztek. Az esztergomi vasúton komoly fejlesztések, átépítések lesznek, illetve már zajlanak most is. A 142-es számú, elővárosi vicinálisnak csúfolt Lajosmizsei vonalon azonban csak foltozgatásokat eszközölnek. Igaz, ezek a munkák kulcsfontosságúak, a rendelkezésre álló forrásokból jelentősen megnövelik a vonal átbocsájtóképességét.

Az első napon a train Hungary Sulzere segítségével síneket húztak le az új vágányhoz<br>(fotók: Vörös Attila)

A július 16-ától szeptember elsejéig rendelt vágányzárban újra alkalmassá teszik vonatok keresztezésére Gyál megálló-rakodóhelyet és Inárcs-Kakucs állomást. A komoly földmunkával, vágány- és peronépítéssel is járó munkák miatt Kőbánya-Kispest és Dabas között csak munkavonatok járnak, az utasokat  autóbuszok szállítják.

Itt fognak kitérőbe járni a vonatok a felújítás után Gyálon

Az új állomások lehetővé teszik egy sűrűbb személyvonati menetrend bevezetését, de mivel ez tudomásunk szerint nincs napirenden, a jelenlegi igen hosszú, félórás állomásközök rövidítésével a vonal kifejezetten nagy zavarérzékenységét csökkentik. A délutáni órás ütemben minden perc késés potenciálisan továbbgyűrűzik, plusz vonatok közlekedtetése pedig a személyvonatok komoly megkésetése nélkül nem is lehetséges. Nem véletlen, hogy a vizsgált szakasz egyetlen rendszeres tehervonata (a Train Hungary ócsai betonvasvonata) éjszaka, az utolsó személyvonatok között-után közlekedik.

A felújítás kivitelezője az FKG Kft.

Munkában a kétéltű gép

Kapcsolódó hírek