Kerékpárosbarát településen lakik?

MTI/iho   ·   2014.11.23. 15:49

Balatonkenesén adták át a kitüntető címeket, kormányzati szinten.

– A kormány továbbra is elkötelezetten támogatja a környezetbarát közlekedési formák térnyerését, így a kerékpározás népszerűsítésében is aktívan részt vesz – jelentette ki Hegmanné Nemes Sára vagyonpolitikáért felelős helyettes államtitkár a díjátadó ünnepségen, majd kijelentette: – A kormány tervei szerint a 2014 és 2020 közötti időszakban további jelentős beruházások várhatóak ezen a téren. Az EuroVelo 6 Rajka–Budapest szakasza és a Balatoni Bringakör komplex minőségi fejlesztése, a regionális és térségi funkciót ellátó kerékpáros létesítmények telepítése és bővítése mellett lehetőség nyílik az egyes települések, településrészek kerékpárosbarát átalakítására is – jelentette ki az államtitkár.

Hegmanné Nemes Sára arról is beszámolt, hogy a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium minden évben több kampányt szervez, amelyek során kreatív módszerekkel igyekszik népszerűsíteni a kerékpáros közlekedést. A szükséges infrastruktúra fejlesztése önmagában nem elegendő, a közlekedési szokások megváltoztatása elsősorban a résztvevőkön múlik. A csatlakozók növekvő száma is igazolja, hogy egyre többen ismerik fel: a tudatos járműválasztás, amelyben helyet kap a kerékpározás is, számos előnyt tartogat a biciklista és környezete számára.

A Bringázz a Munkába! megmozdulás minden alkalommal rekordokat dönt a résztvevők számával, egyre több önkormányzat és munkáltató jelentkezik a Kerékpárosbarát Település és Munkahely címre.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a Kerékpáros Magyarország Szövetséggel együttműködésben idén nyolcadszor hirdette meg a Kerékpárosbarát Település és Kerékpárosbarát Munkahely pályázatokat. A tárca az elismerésekkel arra igyekszik ösztönözni az önkormányzatokat és a vállalkozásokat, hogy a megfelelő infrastruktúra kialakításával és aktív szemléletformálással tegyék vonzóbbá a biciklis közlekedést. 2014-ben összesen harminc település nyerte el és így viselheti egy éven át a megtisztelő Kerékpárosbarát címet.

Az idén díjazott települések listája: Balatonkenese, Békés, Békéscsaba, Budaörs, Budapest XIX. kerülete, Dévaványa, Gödöllő, Gyomaendrőd, Győr, Hévíz, Hódmezővásárhely, Jászberény, Köröstarcsa, Lenti, Makó, Mezőberény, Mórahalom, Nagykanizsa, Nádudvar, Nyíregyháza, Nyírtura, Rábapatona, Rákosmente, Szarvas, Szombathely, Tapolca, Tata, Újszentiván, Vác, Vásárosnamény.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek