Két hét múlva kész az új Ipoly-híd

iho/közút   ·   2012.02.07. 11:40

Február 24-én avatják fel a 2007-ben elindított szlovák–magyar hídprogram keretében megépülő második Ipoly-hidat – értesült az Index. A Pösténypuszta és a szlovákiai oldalon lévő Pető (Petov) közötti, nettó 3,188 millió euróért (292-es árfolyamon 930 millió forintért) épülő hidat már tavaly júniusban forgalomba kellett volna helyezni, de átadását műszaki problémát akadályozták.

A csúszást több tényező okozta. Egyfelől az, hogy maga az építkezés nem is indult el a tervek szerinti időpontban, és zökkenőmentesen. A közbeszerzésen nyertesnek kihirdetett, a Porr Építési Kft. és az MCE Nyíregyháza Acélszerkezetgyártó Kft. alkotta PM Konzorciummal szemben az egyik pályázó jogorvoslati kérelmet nyújtott be – bár végül eredménytelenül – a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz.

Másrészt az volt a csúszás oka, hogy hibásan épült meg a pályalemez, aminek korrigálásáról elhúzódott az egyeztetés a kivitelező Porr és az állami útberuházó NIF Zrt. között. A híd építése a tárgyalások során többször is hetekre leállt, így a júniusi átadási határidő előbb szeptemberre, aztán év végére módosult. A kötbérrel kapcsolatos kérdésünkre a NIF korábban azt közölte: „minden olyan követelést be fogunk váltani, amely műszaki hiányosságból vagy a határidő be nem tartásából adódik”.

A híd a tavaly októberben a szlovákiai Rárós és a magyarországi Ráróspuszta között átadotthoz hasonlóan Szécsény térségében, attól nagyjából tíz kilométerre épült meg. Mindkét híd építésének elkezdését 2009-ben kezdték el. A programban további két híd épül a Börzsönytől nyugatra, az egyik Ipolydamásd és Helemba, a másik Vámosmikola és Ipolypásztó között. Ezeknek jelenleg a tervek készítésével és a hatósági engedélyezési folyamatokkal járó előkészítése folyik.

A teljes hídprogramra, négy darab kétszer egy sávos, teherforgalom lebonyolítására alkalmas határhíd megépítésére a két ország a Magyarország–Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007–2013 keretében hétmillió eurós támogatást nyert az Európai Regionális Fejlesztési Alaptól (ERFA). Az unió nagyjából a beruházási költségek négyötödét állja. Ha mind a négy híd felépül, azzal az egykori Ipoly-hidaknak még mindig csak a töredéke lesz készen: az 1900-as évek elején ugyanis még 47 híd kötötte össze a folyó két partját, emlékeztetett egy korábbi közleményben Loppert Dániel, a NIF szóvivője.

Kapcsolódó hírek